Irán ellentmondásos módon válaszol a rá nehezedő nemzetközi nyomásra: a hivatalos politika szerint nem tárgyal az USA-val, illetve más külső hatalommal, ha az szankciókat alkalmaz vele szemben, valójában azonban nem ilyen egyszerű a helyzet - írja Dennis Ross amerikai Közel-Kelet-szakértő, több korábbi (demokrata és republikánus) amerikai elnök tanácsadója. A Trump-adminisztráció "maximális nyomására", azaz a gazdasági szankciók megszigorítására közvetett támadásokkal válaszoltak tankhajók és szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen, nagyjából egy időben azzal, hogy az USA növelte katonai jelenlétét a térségben.

A feszültség odáig fajult, hogy mind Donald Trump, mind Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője kénytelen volt világossá tenni, hogy nem akarnak háborút. Az amerikai elnök tárgyalásra szólította fel a teheráni vezetést, amire - legalábbis egyelőre - hiába vár. Hámenei korábban is értelmetlennek tartotta a tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel, a korábbi atomalkut a hat nagyhatalommal tető alá hozó Hasszán Rohani államfő ezúttal kijelentette, hogy jelenleg nincs más választásuk, mint az ellenállás az amerikai nyomásnak.

Ellenhatás

A politikai hatás-ellenhatás elvének megfelelően Teherán elmozdulhat a 2015-ben aláírt atomalkutól, amelyben a perzsa ország elleni szankciók feloldásáért cserébe átláthatóvá tették és visszafogták az iráni atomprogramot. Máris bejelentették, hogy megtöbbszörözik az urándúsítást, így a dúsított urán mennyisége hamarosan átlépheti a 300 kilogrammot, azaz a szerződés szerinti maximumot. Rohani július 7-ig adott határidőt az európai hatalmaknak, hogy kompenzálják országát a gazdasági veszteségeket, vagy átlépik azt a határt, amelyen felül fegyvergyártásra alkalmas nyersanyaguk lesz.

A Bloomberg cikkírója szerint ez az amerikai "maximális nyomásgyakorlás" iráni megfelelője. A kérdés az, hogy Hámenei meddig tudja fenntartani az ellenállást, miután a gazdaság szabadesésben van a felújított szankciók miatt, az irániak naponta tapasztalják megtakarításaik értékvesztését, az alapvető élelmiszerek, a gyógyszerek és a fogyasztási cikkek ára elszállt.

Volt már rá példa

A térség szakértője szerint amikor a külső nyomás a belső stabilitás megingáságával fenyeget, akkor az iráni vezetés elkezdi keresni a módját, hogy ezt mérsékelje. Ez volt a hátterében annak, hogy 1988-ban lezárták az Irak elleni háborút, az 1990-es években megszüntették az európai disszidensek meggyilkolását, 2003-ban engedményt tettek a nukleáris ügyekben, látva, hogy az USA három hét alatt eltörölte a föld színéről az iraki hadsereget. Az Obama-adminisztrációval 2012-ben a színfalak mögötti tárgyalásokat kezdtek, miután az USA bekeményített és az európai országok felfüggesztették az iráni olajvásárlásokat. Ugyanez állt a 2015-ös megállapodás hátterében is.

A jelek szerint Teherán ki akarja várni a Trump-adminisztráció végét, ami már 2021-ben bekövetkezhet, ám nagy kérdés, hogy az iráni társadalom mikor elégeli meg a nehezedő életkörülményeket. Ha Hámenei rákényszerül a tárgyalásokra, akkor biztos, hogy azt a színfalak mögött akarja majd tartani. A másik oldalon úgy tűnik, nem a héják álláspontja győz: Trump világossá tette, hogy nem akar rendszerváltást Iránban. Ez ad némi mozgásteret a megállapodásra.

Valamit valamiért

Az elnöknek egyvalami lenne fontos: változzon valami az egyezségen ahhoz képest, amit elődje Obama elért. Például az urándúsítás felfüggesztésének határidejét 2030-ról kitolhatnák 2045-re. Ez valami, de nem kínál semmit a Teherán befolyása alatt álló közel-keleti félkatonai szervezetek iráni támogatásának megszüntetése ügyében.

A Bloomberg publicistája azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az irániak kérni fognak ezért cserébe valamit: leginkább az összes szankció, köztük a nukleáris technológia megszerzését gátló korlátozások feloldását. Trumpnak el kell majd döntenie, milyen választ ad erre. Obama nem volt hajlandó feladni az emberi jogokkal és a terrorizmussal kapcsolatos intézkedéseket. Ezen az úton várhatóan utóda is követi és úgy találhatja, hogy az említett plusz 15 év és a regionális háború elkerülése elegendő eredmény, amelyet keménykedő politikája hozott.

A helyzet iróniája, hogy a maximális nyomásgyakorlás, amellyel a felek meg akarják törni egymás akaratát, éppen ellenkező hatással járhat. Ha egy kicsit is elszámolják magukat, akkor olyan dacreakciókhoz vezethet, amely végül mégiscsak egy nagyobb fegyveres konfliktusba sodorják egymással az USA-t és Iránt.