Aranyékszerekből fogyott a legtöbb, 510 tonna az idei év második három hónapjában, ám ez is 2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában értékesített mennyiségtől. Alapvetően a kínaiak vételeinek köszönhetően, ám a bizonytalanná vált gazdasági kilátások miatt az Egyesült Államokban is többen tették át megtakarításaikat a sárga nemesfémbe.

Ezzel szemben a hagyományosan jelentős aranyvásárló indiaiakat a második negyedévben megfigyelhető áremelkedés elriasztotta, amit csak tetézett az indiai rúpia gyengülése - e két tényező együttes hatására a világ második legnépesebb országának kereslete 8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Aranyrudakból és -érmékből hajszálra ugyanannyi, 247,6 tonna fogyott. Miközben az Egyesült Államokkal szembeni növekvő geopolitikai feszültségek miatt Kínában és Iránban többen menekítették a megtakarításaikat a sárga nemesfémbe, addig Törökországban, Indiában és Európában kevesebb fogyott az aranyrudakból és -érmékből - idézi a közlemény Juhász Gergelyt, a társaság vezérigazgatóját.

Ugyanakkor immár másfél éve egyre több pénz áramlik a tőzsdén kereskedett arany befektetési alapokba (etf). Azok készletei 2018 második negyedévében 33,8 tonnával gyarapodtak, ami az európai befektetők fokozódó aktivitásának köszönhetően. Ennek oka Juhász szerint az olaszországi választásokat és a monetáris politikai kilátásokat övező bizonytalanságban keresendő.

Van, ahol még kapós a sárga nemesfém

A központi bankok viszont tovább hizlalták aranytartalékaikat - április és június között 89 tonnával. Mindenekelőtt Oroszország, Törökország és Kazahsztán, valamint - kisebb mértékben - India jóvoltából.

Az elektronikai eszközök előállításához 2 százalékkal több aranyra tartottak igényt a gyártók 2018 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a vezeték nélküli készülékek vitték a prímet, amelyeknél megnövekedett az okostelefonokba, a játékkonzolokba és a biztonsági rendszerekbe beépített arcfelismerő 3D-s érzékelők aránya.

Az 1120 tonnás 2018 második negyedévi aranykínálat 3 százalékkal haladta meg 2017 második három hónapjáét, annak hatására, hogy nőtt a sárga nemesfém bányászata és az aranyfedezeti ügyletek nettó értéke. Miközben az aranybányák 836 tonnát hoztak a felszínre, 295 tonnát újrahasznosítottak a sárga nemesfémből.

Az arany 2018. második negyedév végi unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) 1254,50 dolláros ára közel 4 százalékkal haladta meg a 2017 második negyedévit. Az utóbbi napokban a sárga nemesfém ennél alacsonyabban, 1220 dollár környékén cserélt gazdát.

A kép forrása: Shutterstock.