A GfK mintegy kétezer vásárlói kérdőív eredményét összesítő kimutatása szerint az általános fogyasztói hangulatot számszerűsítő mutató az előző havival megegyező 10,8 pont lett márciusra vonatkozóan.

Eltérően alakultak a fogyasztók saját lehetőségeikkel és a gazdaság általános alakulásával szembeni várakozásai. Miközben a gazdasági kilátásokat egyre borúsabban ítélik meg és vásárlási hajlandóságuk is csökkent kissé, bevételi várakozásaik nem romlottak, megtakarítási kényszerük pedig még oldódott is valamelyest, így az összesített hangulatindex nem változott az előző havihoz képest.

A gazdasági kilátásokat számszerűsítő mutató márciusra vonatkozóan 6,5 pontot veszített a februárihoz képest és így 4,2 pontra csökkent. A mutató sorban az ötödik hónapja csökken és a legalacsonyabb értéket érte el 2016 márciusa óta. Tavaly márciushoz képest pedig 41 ponttal áll alacsonyabban.

A fogyasztók saját bevételi várakozásait számszerűsítő mutató márciusra vonatkozóan a februárival megegyező 60,0 pont lett. Az évet 59,9 ponton kezdte a mutató, az egy évvel korábbihoz képest pedig hat ponttal emelkedett.

A fogyasztók bevételi és általános gazdasági várakozásai közötti olló tehát tovább nyílott, ami elsősorban a kedvező munkaerőpiaci kondícióknak tulajdonítható. A munkanélküliségi ráta hónapról hónapra rekordalacsony szinteket súrol és egyes ágazatokban már szakemberhiány is fellépett.

A fogyasztók vásárlási hajlandósága hónapról hónapra viszonylag éles ingadozást mutat. Márciusra vonatkozóan le is adta a februárban elért emelkedését, így négy ponttal 53,6 pontra csökkent. Az egy évvel korábbihoz képest a mutató három ponttal áll alacsonyabban. Az 53,6 pont viszont így is magasnak számít és erőteljes vásárlási hajlandóságot tükröz.