Nem adják vissza a koronavírusos betegek ellátására kirendelt szakdolgozókat a szolgáltatások újraindításához - derül ki abból a Müller Cecília által jegyzett levélből, amit az országos tisztifőorvos a fővárosi és megyei kollégáinak küldött a Népszava cikke szerint. Az érintettek mintegy fél tucat kérdésre vártak egyértelmű választ, köztük arra, hogy most visszamehetnek-e vagy sem a 65 év felettiek, valamint a krónikus betegségben szenvedő egészségügyi dolgozók a közvetlen betegellátásba.

Erre Müller Cecília csak azt írta, hogy hatályban van Kásler Miklós szakminiszter április közepén kiadott utasítása, miszerint ha a működéshez elengedhetetlenül szükség van rájuk, akkor a saját felelősségükre visszatérhetnek dolgozni. Ugyanakkor semmilyen joghátrány nem érheti azokat, akik erre nem vállalkoznak.

Továbbá arra is választ vártak, hogy a szakrendelőkből a koronavírusos betegek ellátására a Korányi Tüdőgyógyintézetbe kirendelt egészségügyi dolgozók az ellátórendszer újraindításával visszatérhetnek-e a munkahelyeikre. Több szakrendelő például úgy nyilatkozott, hogy egyes szolgáltatásaikat nem tudja újraindítani az elvezényelt dolgozóik nélkül.

A tiszti főorvos a szakrendelők vezetőinek azt javasolta oldják meg az újraindítás problémáját helyettesítéssel vagy szüneteltessék tovább a rendelést. Nagy Csaba, a XIV. kerületi szakrendelő vezetője azt mondta a napilapnak: a fokozatos újraindítással ugyan nyernek egy kis időt, hogy nyolc munkatársuk pótlását megoldják, de az olyan szakfeladatok esetében, mint a diabetológiai és a fül-orr-gégészeti ellátás valószínűleg kénytelenek lesznek szűkebb rendelési időben fogadni a betegeket.