Egyre emelkedik az Európai Unióba irányuló cseh kivitel, az idei első fél évben éves összehasonlításban több mint fél százalékkal nőtt az uniós export, részesedése a teljes cseh exportból 84,2 százalékot tett ki - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán. Néhány éve, 2012-ben és 2013-ban ez a részesedés még 81 százalékos volt.

Az egész cseh kivitel az idei első hat hónapban csak 0,2 százalékkal emelkedett és 2,15 ezer milliárd koronát tett ki.

Mindez ellentétben van a 2012-ben elfogadott cseh kiviteli stratégiával, amely célul tűzte ki, hogy 2020-ig csökkenteni kell az EU-ba irányuló cseh export részesedését a cseh kivitel egészében - jegyezte meg a statisztikai hivatal.

Az idei első fél évben az unión kívüli országokba irányuló cseh export 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül Ázsiába kilenc százalékkal, Észak-Amerikába pedig 2,3 százalékkal mérséklődött a kivitel.

Nőtt viszont az Észak-Afrikába irányuló kivitel, legnagyobb mértékben, 89 százalékkal Algériába, értéke elérte a 2,19 milliárd koronát. Több mint 30 százalékkal emelkedett az Írországba, Fehéroroszországba, Egyiptomba és Szingapúrba irányuló cseh export.

A cseh Gazdasági Kamara szerint szükséges lenne a kivitel diverzifikációjára, mert az EU-tól való túlságos függőség a jövőben komoly problémákat okozhat, s az EU bármiféle gazdasági problémáit Csehország is megérzi. "Sajnálatos, hogy a kivitel diverzifikációja csak papíron létezik, a gyakorlatban nem" - jelentette ki Miroslav Diro, a Gazdasági Kamara szóvivője.

Képünk forrása: Shutterstock