Európai bizottsági források szerint úgynevezett technikai értekezletet tartott Orbán Viktor és Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság (EB) következő elnöke hivatalában fogadta a magyar miniszterelnököt, az eseménynek azonban semmilyen sajtómegjelenése nem volt, mindössze egy protokollfotó készült a kézfogásról. Megérkezésekor a magyar miniszterelnök azt mondta a Politico újságírójának, "reméli, ez a bizottság más lesz" - írja az az Eurológus brüsszeli szakportál.

Von der Leyen a napokban már több EU-s ország vezetőjével találkozott, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel és Pedro Sanchez spanyol kormányfővel. Viszont esetükben lehet tudni, hogy miről beszéltek: Macronnal a klímacélokról, biztonságpolitikáról és digitalizációról egyeztettek, míg Sanchezzel a klímaváltozás mellett a migrációról, a Szociális Európa programról és a nemek közötti egyenlőségről.

Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy Orbán és EB megválasztott elnökének egyeztetésén: sem sajtótájékoztatót, sem közleményt nem adtak ki a felek. Az Eurológus szerint a menetrend az lehetett, hogy Ursula von der Leyen ismertette főbb elképzeléseit, politikai menetrendjét. Valamint szóba kerülhetett az is, hogy Trócsányi László biztosjelölt milyen pozíciót kaphat a felálló bizottságban.

Az Európai Bizottság szóvivője, Mina Andrejeva a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ez a találkozó a következő bizottsági ciklus munkaprogramjának előkészítéseként értékelhető.