Nagy-Britannia a magasabb adóbevételeknek köszönhetően a vártnál kisebb költségvetési hiánnyal zárta a májust. A 16 milliárd fontos deficit (23,8 milliárd dollár) elmarad a Bloombergnek nyilatkozó elemzők 18 milliárdos előrejelzésétől és a tavaly májusi 17,4 milliárdos adattól. A hiány ugyan kissé jobb lett a prognózisoknál, de ez nem jelenti azt, hogy a pénzügyi kormányzat lazíthat a tervezett szigorú büdzsén - értékelte a helyzetet Philip Shaw, londoni elemző arra utalva, hogy George Osborne pénzügyminiszter a jövő héten terjeszti be a 2010-11-es költségvetés új változatát. Ebben a várakozások szerint a 70-es évek óta nem látott kiadáscsökkentések szerepelnek a 11 százalékos tavalyi hiány lefaragása érdekében. Az adóbevételek átlag 7,6 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül áfából 19 százalékkal folyt be több, fogyasztási adóból pedig 17,5 százalékkal szedett be többet az adóhivatal. Eközben nőttek a kormány kiadásai is, átlag 7,3 százalékkal, ezen belül szociális juttatásokra 3,7 százalékkal költöttek többet. A brit feldolgozóipar megrázta magát júniusban: a cégek 23 százaléka jelezte ugyan, hogy megrendelésállománya elmaradt a normálistól, ám ez sokkal jobb 2009 júniusa és 2010 áprilisa között regisztrált 36-59 százalékos aránynál. Közel egyharmad azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek termelésük növekedésével számolnak a következő három hónapban.