Kína örömmel nyugtázhatta, hogy sikeresen megrendezte a világ legbefolyásosabb országainak csúcsértekezletét Hangcsou városában - ám a világsajtó képviselői egyetértenek abban, hogy ezzel el is mondtunk minden pozitívumot a tanácskozásról. Sikerült elkerülni a résztvevők közti konfliktusok felszínre kerülését, sőt volt, amiben mindenki egyetértett.

Nevezetesen a világ vezetői úgy látják, hogy bizony-bizony a globális gazdaság nincs valami jó bőrben, és sokféle intézkedésre lenne szükség annak érdekében kigyógyítsák krónikus betegségeiből.

Kína és az USA közösen jelentette be, hogy ratifikálják a tavaly év végén Párizsban aláírt klímavédelmi egyezményt. Ez nem kevés, hiszen végső soron a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országról van szó.

A felszín alatt

Ha azonban megkapargatjuk a felszínt, mindjárt nem látjuk olyan felhőtlennek a világ legbefolyásosabb vezetőinek viszonyát. Az USA és Oroszország az ígéret ellenére nem tudott megállapodni a szíriai rendezés alapjairól, és a résztvevők meglehetős kettős mércével mérték a protekcionizmusról és a szabadpiacról kialakított véleményüket.

A kínai média érezhető örömmel nyugtázta, hogy nem kerültek felszínre olyan viták, mint például Peking és Tokió nézeteltérése a dél-kínai tenger néhány olajban gazdag szigetének hovatartozásáról. Ugyanakkor hangot adott a kínai vezetés frusztrációjának azzal kapcsolatban, hogy a nyugati országok igyekeznek megakasztani az ázsiai ország gazdasági virágzását.

Barátságtalan lépések

Ezzel egyebek mellett ara utalt, hogy például Ausztrália éppen a csúcs előtt blokkolta a legnagyobb energiaellátó hálózatának eladását 10 milliárd ausztrál dollárért (7,63 milliárd USA-dollár) egy kínai vevőnek. Nagy-Britannia felfüggesztette Kína 24 milliárd dolláros beruházását a Hinkley Point-i atomerőmű-fejlesztésbe.

Eközben a nyugati országok Pekinget vádolják azzal, hogy titokban akadályokat állít a tőkeáramlás szabadsága elé. A fejlett országok cégei nem mernek beruházásokba fogni Kínában, mert attól tartanak, hogy a szabályozás megváltoztatásával nehézzé vagy lehetetlenné teszik a tevékenységüket.

Nem sikerült megállapodásra jutni az acéltermelés visszafogásáról. Az ügyhöz közel álló források azt szivárogtatták ki a Reutersnek, hogy Kína akadályozta meg ennek a kérdésnek a felvetését a csúcs zárónyilatkozatában. Nagy-Britannia különösen szenved attól, hogy a beáramló kínai acél tönkreteszi hazai termelőit.

Putyin manőverei

Vlagyimir Putyin orosz államfő a szakértők szerint sikeresen mozgott vezetőtársai között, mások azonban úgy látják, hogy nem érte el fő célját - derül ki a Newsweek tudósításából. Kétségtelen, hogy az orosz vezetőt az elmúlt évek G20-csúcsain már-már páriaként kezelték kollégái az ukrajnai orosz területfoglalások miatt, míg a hét végén 10 kollégájával folytatott külön megbeszéléseket, bizonyítva, hogy Oroszország újra ott van a nagyok között.

Ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatban nem ért célt. Szakértők szerint azt szerette volna, ha a kijevi vezetés kihagyásával, német és francia kollégájával egyeztethet az ottani teendőkről, ám Angela Merkel kancellár és Francois Hollande államfő világossá tette, hogy ez így nem fog menni.

Más szóval nem tekintik Oroszországot olyan országnak, amelynek semmi köze az ukrán belviszályokhoz. Ez már csak azért is indokolt, mert a Krím elcsatolásán túl Délkelet-Ukrajna egy része is gyakorlatilag orosz kézen van. Putyin végül kénytelen volt kijelenteni, hogy találkoznia kéne ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval. Ettől a G20-csúcs előtti hetekben mereven elzárkózott.