Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
 A szavazatok 32 százalékának összesítése alapján a "nem" voksok aránya 93,1 százalékos, az "igeneké" mindössze 1,6 százalékos volt - közölte a RUV közszolgálati televízió. Mintegy 230 ezer választópolgárt szólítottak az urnákhoz, a részvételi arány egy órával az urnazárás előtt 54,5 százalékos volt, a végleges adatot később teszik közzé. Az izlandi kormány az urnazárás után nem sokkal elismerte a törvény elutasítását. A kabinet közleményben tudatta, hogy nem mond le, hanem folytatja a tárgyalásokat Nagy-Britanniával és Hollandiával az Icesave-ről, és reméli, hogy elfogadható megoldást találnak.


A törvényt december 30-án szavazta meg a parlament. Január elején azonban az izlandi államfő elutasította annak aláírását, miután néhány nappal korábban a törvény megvétózását kérte a választók közel negyede. Az Icesave-törvény annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítani lehessen az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket. A törvény ellenzői brit-holland diktátumnak tartják a megállapodást, s azt mondják: annak végrehajtása túl súlyos terheket róna a világgazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetbe került izlandiakra.

A törvény elutasítása nehezítheti Izland tervezett EU-csatlakozását. Maxime Verhagen holland külügyminiszter szombaton közölte: kormánya figyelembe veszi az Icesave-vel kapcsolatos tárgyalások eredményét, amikor dönteni fog arról, megkezdődhetnek-e a tárgyalások Izland EU-csatlakozásáról. Izland tavaly nyújtotta be felvételi kérelmét, s az EU-bizottság februárban javasolta is a csatlakozási tárgyalások megkezdését.