Samir Radwan a Reutersnek telefonon adott interjújában elismerte, hogy a politikai bizonytalanság az országnak okoz veszteségeket, amelynek következtében az államháztartási hiány is várhatóan emelkedni fog, de csak a tavalyi évi szintre.

Az új kormány - amely azután esküdött fel a múlt hónapban, hogy Hoszni Mubarak menesztette azt a kormányellenes tüntetések miatti nyomás hatására - a bizonyos közalkalmazotti fizetések és a nyugdíjak 15 százalékos emelését is tartalamazó intézkedéseket jelentett be.

Arra is ígéretet tett, hogy az állami támogatásokat is szinten tartja. (Egyiptomban a 80 milliós lakosság mintegy 40 százaléka él kevesebb mint 2 dollárból egy nap.) Az utcára vonuló tüntetők a szegénység, a magas árak és az elnyomás miatt vonultak utcára - jegyezte meg a Reuters.

„A fegyveres erők a demonstrálók és az ország védelmében vonultak utcára" - mondta a pénzügyminiszter, aki azt is hangsúlyozta: „a hatalmat átadták, de nem a hadseregnek, hanem az alelnöknek." Vagyis, ha ez az intézkedés megfelelőnek bizonyul, akkor az ország már sokkal jobb helyzetben van - mondta a Reutersnek Radwan.

A pénzügyminiszter ezt azután mondta, hogy Mubarak elnök átruházta hatalmának egy részét az alelnökére. Ezt megelőzően elhangzott egy olyan katonai főparancsnoki kijelentés, miszerint a hadsereg megvédi a nemzetet, amely néhányakban a katonai puccs miatti aggodalmat keltette fel.

„A kormány működik. Tegnap a gazdasági helyzetet felügyelő bizottsággal volt találkozóm...a hadsereg nem avatkozott be. Az egyeztetések folyamatosak a miniszterelnökkel" - mondta a Reutersnek.

Radwan szerint a gazdaság egyelőre jól tarja magát olyan körülmények között is, hogy a tüntetések több várost megbénítottak, fennakadások voltak néhány vállalat működésében, és a globális piacokra is hatással volt. Az egyiptomi font hatéves mélypontjára esett a dollárral szemben.

A pénzügyminiszter megerősítette: a költségvetés biztosított, nem nehezedik rá nyomás a múlt héten bejelentett csomag miatt. A bankrendszer jól működik - tette hozzá.

Radwan szerint a közvetlen külföldi működőtőke mennyisége a válság előtt emelkedett, de a zavargások a GDP növekedésre is hatással vannak, így nem várható, hogy a bővülés a 2011 júniusáig tartó évben eléri a korábban előre jelzett 6 százalék körüli szintet. A pénzügyminiszter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy reális várakozások szerint 2 százalékpontos csökkenés lehet, hasonlóan a világválság hatásához.

A globális pénzügyi válság előtt az ország gazdasága 7 százalékkal növekedett, de innen 5 százalékra esett vissza - jegyzi meg a hírügynökség.

A pénzügyminiszter szerint a kormány által bejelentett bér- és nyugdíjemeléseket is tartalmazó csomag miatt a 2010/11-re várt GDP 7,9 százalékáról emelkedni fog, de a deficit mértéke a 2009/10-ben elért 8,1 százalékos szinthez lesz hasonló.

Az árak a januárral záruló 12 hónapban 10,8 százalékkal emelkedtek az állami statisztikai hivatal szerint. A drágulásért az élelmiszerárak gyorsabb emelkedése volt leginkább felelős, ami a legnagyobb gondot jelenti Egyiptom szegényei számára.

Radwan szerint a zöldségek és egyéb élelmiszerexportban bekövetkezett zavar hozzájárulhat a helyi piacokon az árak kordában tartásához, hiszen Egyiptomban ezek a fő inflációnövelő árucsoportok. Mivel az export drámaian visszaesett, elegendő áru marad a helyi piacokon, ezért a pénzügyminiszter nem számít az árak hirtelen megugrására.