Az áfaemelés kedvezőtlen hatásait csak átmenetinek látják és teljesíthetőnek vélik a 2 százalékos inlfációs céljukat is a jegybanki időhorizonton. A jen árfolyama ez alkalommal nem reagált érdemben az elhangzottakra.

A japán jegybank nem merészkedett tovább az unortodox monetáris politika ösvényén és kitart az eszközvásárlási programjának jelenlegi szintje mellett. Természetesen az irányadó ráta sem változott a ma hajnali döntésen és a piaci figyelem leginkább Haruhiko Kuroda jegybankelnök mondandójára, illetve a jegybanki közleményre irányult.

A Bank of Japan (BoJ) továbbra is optimistán látja a gazdasági folyamatokat és teljesíthetőnek véli a 2 százalékos inflációs céljukat már akár jövő áprilisra is. Ezzel a jegybank közvetve arra utal, hogy nincs szükség további monetáris stimulusra a szigetországban.

A jegybank részéről ugyanakkor megemlítették a legfrissebb Tankan-index tanulságait, amiből kiderült, hogy az április elsején megemelt áfa kapcsán a vállalatok a kereslet nagyobb visszaesésére számítanak, mint 1997-ben (amikor utoljára hasonló adóemelés volt).

A jegybank szerint Japán gazdasága továbbra is mérsékelt ütemű fellendülést mutat a jövőben, pusztán kisebb kilengésekkel az adóemelés miatt. Az üzleti hangulat viszont továbbra is javuló tendenciát mutat.

A Bank of Japan jelenleg 60-70 ezer milliárd jennel (az éven belüli pontos ütemezés nem meghatározott) bővíti éves alapon a monetáris bázist. Ehhez mennyiségi és minőségi lazítást hajtanak végre. Az utóbbi azt jelenti, hogy a jegybank (más mennyiségi lazítást alkalmazó jegybankoktól eltérően) az értékpapírok sokkal szélesebb körét vásárolja meg. Például kockázatosabb vállalati kötvényeket is vesznek, illetve a lejáratok kapcsán sem válogatnak már.

Korábbi piaci felmérések még azt mutatták, hogy a többség újabb lazító lépésekre számít a japán jegybanktól. A mai sajtótájékoztatón ugyanakkor Haruhiko Kuroda kifejezetten hangsúlyozta, hogy az adóemelés nem veszélyezteti a javuló gazdasági ciklust és így az inflációs céljuk is teljesíthető.

Mindez arra utalnak, hogy a BoJ nem kíván tovább merészkedni a már most is extrém módon laza monetáris politikájával, de érdekes módon erre a jen dollárral szembeni árfolyama nem reagált: