Az amerikai gazdaság ösztönzésére bevetett "fegyverek" között olyanokat találunk, mint az alacsony irányadó kamat, deficites gazdálkodás (deficit spending) és a pénzkínálat bővítése a Fed mérlegének több mint háromezer milliárd dollárra történő növelése révén. A válság kitörése óta eltelt öt évben azonban a GDP növekedés 2 százalék alatt mozog - időnként a negatív zónába is átcsúszott - az aggregált belföldi beruházás pedig körülbelül a 2004-es szint körül van, jelentősen elmaradva a válság előtti 2006-07-es szinttől.

Az optimisták úgy gondolják, hogy még túl korai a program sikerességét megítélni, és hogy még túl keveset költöttünk. Több hasonló vélekedés jó szerencsét is hozhat - legalábbis ez a remény. Ezzel a vélekedéssel azonban van egy nagy probléma. A több mint hat évtizedes makroadatok elemzéseiből arra lehet következtetni, hogy az aggregált vállalati beruházásokra relatíve kicsi ráhatása van az irányadó kamatnak, nem úgy, mint a profitabilitásra, a gazdasági kilátásokra és az üzleti és befektetői bizalomra. Az amerikai gazdasági növekedés egyik motorjának számító vállalati beruházások jelentősen függnek attól, hogy a cégek hogyan ítélik meg a jövőbeli profitabilitásuk kilátásait, és csak csekély mértékben hat az ilyen irányú döntésekre a rövid távú kamatráta, vagy a hitelkínálat - mutat rá S.P. Kothari, az MIT Sloan School of Management dékánhelyettese és professzora a pénzügyi portálon megjelent cikkében.

Az alacsony kamat beruházásokra és növekedésre gyakorolt ösztönző hatása nem új koncepció, az alacsony kamat ugyanis csökkenti a beruházások finanszírozási költségét, különösen a tartós fogyasztási cikkekét, illetve a vállalati tőkeberuházások költségét, amelyeknek szintén a beruházások növekedésében kellene lecsapódniuk, továbbá a foglalkoztatás növelésére és a lakossági fogyasztásra is jótékonyan hat, ami összességében a gazdaság növekedéséhez vezet.

Ez a varázsszer azonban a mostani válságban eddig nem működött - mutat rá Kothari. Ennek okaként a cikk szerzője azt jelöli meg, hogy a beruházási kereslet a válság kitörését követően gyenge, tehát a hegyekben álló tőke "eltüntetéséhez" az alapkamatnak alacsonynak kell lennie. Ez a szerző értelmezésében sokkal inkább azt jelenti, hogy a Fed "szalad" az olcsó kamatok után egy kedvezőtlen gazdasági környezetben, mint hogy az alacsony kamatok a Fed szabályozásának eredménye lenne.

A pénzügyi portál szerint a Fed még alacsonyabbra is nyomta volna az alapkamatot, de a további kamatvágás aligha a megfelelő eszköz arra, hogy változtasson a befektetéstől vonakodó menedzserek gondolkodásán, amikor a gazdasági kilátások nem túl rózsásak. Azok pedig, akik az alacsony fizetés és a munkahelyek biztonsága miatt aggódnak, szintén kevésbé valószínű, hogy ház vagy autó vásárlásán gondolkodnának csak azért, mert a Fed egy vagy két százalékponttal csökkenti az irányadó kamatát. Hasonlóképpen, a mesterségesen lenyomott kamatok kevésbé oszlatják a felső vezetők egy rossz beruházás miatti aggodalmait olyankor, amikor a kereslet gyenge - véli a cikk szerzője.

Hogy lehet az, hogy ez a módszer az ezredforduló környékén mégis működött és a gazdaság egy impresszív növekedési pályára állt vissza? Az  MIT professzora szerint a hiányzó láncszem ezúttal az olcsó hitel. Az alacsony kamatok mellett a válság előtt a kormányzat és a Fed megnyitotta a hitelcsapokat (a jelzáloghitelező Fannie Mae és Freddie Mac révén). Az ingatlanpiaci boom beindult, és az egész gazdaságot húzta magával - ami később fenntarthatatlannak bizonyult és a lufi kipukkadása véget is vetett ennek a mesterséges gazdasági növekedésnek.

A mai helyzetben hiába vannak ismét a mélyben a kamatok, a jelzáloghitelekhez már nem olyan könnyű hozzájutni, vagyis nincsen ingatlanpiaci csoda. A vállalatokat pedig nem kábította el az alacsony kamat és kezdtek beruházásokba. A cikk szerzője szerint az amerikai kormányzatnak ezért a legfontosabb prioritásának kellene lennie egy a vállalati beruházásokat ösztönző gazdasági környezet megteremtése, ami a vállalati profitokra vonatkozó kilátásokat is javítja, továbbá egy fair és stabil felügyeleti, foglalkoztatási és nemzetközi kereskedelmi szabályozói környezet megteremtése, valamint az adók csökkentése, de elő kellene segíteni az államok közötti versenyt, ami vélhetően a magánszektor költését is ösztönözné.