Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német gazdaság rácáfolt az elmúlt hetekben megfogalmazott kritikákra, amelyek szerint Európa legnagyobb gazdaságának gyenge belső kereslete az egyik fő oka az eurózóna lassú kilábalásának. A német GDP 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévben a másodikhoz képest és 0,6 százalékkal az egy évvel korábbival összehasonlítva.

Ezzel mondhatni teljesítette, amit elvártak tőle, ráadásul a szövetségei statisztikai hivatal számításai szerint a szakértői várakozásoknak megfelelő bővülés a belső kereslet erősödésének volt köszönhető. Így a német politikusok és gazdasági szakemberek visszaverhetik azokat a külső bírálatokat, amelyek szerint a német gazdaságpolitika nem tesz eleget a hazai fogyasztók költekezésének elősegítésére.

Franciaország azonban idén más sokadszor ismét csalódást okozott. A GDP a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal zsugorodott, éves összehasonlításban pedig csupán 0,2 százalékkal nőtt. A CNBC-nek nyilatkozó elemzők 0,1, illetve 0,3 százalékos pluszt jósoltak. Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter szerint az adatok nem meglepőek és a gazdaság az év utolsó három hónapjában lábra kap.

Lemenőben a felkelő nap

A japán gazdaság növekedési üteme nagyjából felére csökkent az év közepe óta - derült ki a tokiói statisztikai hivatal jelentéséből. A GDP éves szintre vetítve 1,9 százalékkal bővült július és szeptember között - az év második negyedében még 3,8 az elsőben 4,3 százalék volt a negyedév/negyedéves tempó. Elemzők szerint ugyanakkor ezzel a szigetország még mindig reális lehetőségei felett teljesít. A szakértők nagyjából 0,5-1,0 százalék közötti növekedés potenciált látnak Japánban.

A részadatokból kiderült, hogy a kormány és a jegybank gazdaságösztönzési lépései csak korlátozottan tudták ellensúlyozni a negyedéves összehasonlításban 0,6 százalékkal zsugorodó export, illetve a korábbi 0,6 százalékos növekedési ütemről 0,1 százalékra lassuló belső fogyasztás káros hatását. Várakozások szerint a 2014 márciusában végződő adóév második felében gyorsul a növekedés, mert a fogyasztási adó áprilisi emelése előtt sokan előrehozzák nagyobb vásárlásaikat.