Veszélyben vannak a stabil árak Európában és az Egyesült Államokban, ha a kormányok nem tartják féken a költségvetési hiányokat - mondta Rainer Bruederle német gazdasági miniszter arra sürgetve Barack Obama amerikai elnököt, hogy sürgősen kezdjen bele a kiadások visszafogásába.

Öt nappal a G20-ak találkozója előtt úgy tűnik, nem szűkül a gazdasági-politikai szakadék Európa és az Egyesült Államok között - írja a Bloomberg.

Obama korábban éppen arra sürgette a többi országot, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak és az államháztartás helyrehozása csak középtávon legyen cél.

Minél hamarabb el kell érni a monetáris stablitást, amihez az államháztartást egyensúlyba kell hozni - közölte Bruederle. Ezt meg kell értetnünk az amerikai barátainkkal is - tette hozzá.

Az európai tagországok hiánycsökkentése lesz a központi témája a torontói találkozónak - közölte Angela Merkel korábban.

Hozzátette: kemény vitákra számít a csúcstalálkozón, hiszen egyes vezetők azt szeretnék, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének a növekedésre, de szerinte nincs alternatívája a költségvetési megtakarításnak.