Az európai intézményi kötvénypiaci befektetők közül csak kevesen tartanak attól, hogy az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) mennyiségi enyhítési ciklusának majdani leépítése érezhetően visszafogná a világgazdaság növekedési ütemét - közölte új felmérésének adatai alapján pénteken Londonban a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő negyedik negyedévi átfogó vizsgálatába bevont európai kötvénypiaci alapok összesen hétezer milliárd euró befektetői tőkét kezelnek.

Korlátozott hatást várnak

A Fitch az átfogó felmérés eredményeit ismertetve közölte: az általa megkérdezett befektetési társaságok több mint 60 százaléka csupán korlátozott globális reálgazdasági hatást vár a Fed eszközvásárlási programjának visszafogásától, és mindössze 12 százalékuk számol azzal, hogy a világgazdaság komolyabban megsínyli, ha a Federal Reserve hozzákezd mennyiségi enyhítési ciklusának kivezetéséhez.

A cég kimutatása szerint ugyanakkor meghaladja a 40 százalékot azoknak az európai kötvénypiaci befektetési alapoknak az aránya, amelyek szerint a Fed likviditásinjekciójának megvonása jelentősebb piaci kilengéseket okoz majd.

A Fitch Ratings londoni elemzői közölték: saját véleményük szerint a Federal Reserve havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programjának leépítése után várható befektetői hangulatváltozásoktól azok a felzárkózó térségi gazdaságok lesznek a legsebezhetőbbek, amelyeknek folyómérlege deficites, külső finanszírozási igényük nagy, devizaadósság-kötelezettségeik magasak és az utóbbi időszakban erőteljesen nőtt a hitelkiáramlás hazai piacukon.

Más nagy londoni házak legutóbbi befektetői felmérései szerint ugyanakkor a piaci szereplők egyre későbbre várják a Federal Reserve által folytatott mennyiségi enyhítési program leépítésének kezdetét.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays rendszeresen méri a globális - és különösen az amerikai - adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát.

Legfrissebb vizsgálata során a ház feltette azt a kérdést a felmérésbe bevont japán intézményi kötvénybefektetőknek, hogy mikortól várják a Fed kötvényvásárlási programjának kivezetését. Decembert az eggyel korábbi felmérésben kimutatott 17,9 százalék után most már csak 6,3 százalék valószínűsítette, a megkérdezettek háromnegyede viszont jövő márciusra vagy még későbbre - e táboron belül 3,1 százalék csak 2014 második felére - jósolta a Fed-program leépítésének kezdetét.

Markáns hangulatváltozás

A befektetői hangulat markáns változását illusztrálja, hogy a Barclays kettővel ezelőtti hasonló felmérésében - amelyet a ház az amerikai államadósság-limit emelése ügyében vívott washingtoni politikai csata előtt végzett el - a megkérdezett japán intézményi befektetők 76 százaléka idén decemberre jósolta a Fed eszközvásárlási keretösszegének csökkentését.

Ben Bernanke, a Federal Reserve hamarosan leköszönő elnöke a nyáron maga is egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez, 2014 közepére pedig le is állíthatja a mennyiségi enyhítési ciklust, ha azt az amerikai gazdaság állapota lehetővé teszi.

Ezt a menetrendet az azóta lezajlott amerikai belpolitikai fejlemények nyomán most már kevéssé tartják valószínűnek elemzői körökben, ám Bernanke szavait annak idején jelentős eladási hullám követte a felzárkózó piacokon. Ezek a  gazdaságok ugyanis a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű monetáris enyhítés legfőbb haszonélvezői között voltak, mivel a pénzügyi válság óta a piacra zúdított - elemzői kimutatások szerint globálisan eddig mintegy 12 ezer milliárd dollárnyi - pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe.