Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hüner a Lidové Noviny című cseh prágai napilap hétfői kiadásában elmondta: az ipari tárca és az atombiztonsági hivatal (SÚJB) között már április közepe óta folytak a szakmai egyeztetések és a tesztek véglegesítése. Valószínűsíthető, hogy a két cseh atomerőmű - a Dukovany és a Temelín - tesztelése már júniusban megkezdődik.

"Amennyiben az Európai Unió újabb tesztekben is megállapodik, nem lesz probléma ezeket később megcsinálni" - mondta a lapnak a miniszter-helyettes. A Lidové Noviny megjegyezte, hogy a stressz-tesztek végleges formájáról egyelőre nincs végső megállapodás az Európai Unióban.

Dana Drábová, az atombiztonsági hivatal igazgatója megerősítette, hogy a tesztek előkészítése áprilisban megkezdődött. A Cseh Energetikai Műveknek (CEZ), mint a Dukovany és a Temelíni atomerőmű tulajdonosának és üzemeltetőjének szeptember végéig kell a teszteket lebonyolítania. A különféle természeti katasztrófákon kívül tesztelni fogják, hogyan hatna az atomerőművekre a szélsőségesen nagy hideg, illetve meleg.

A CEZ menedzsmentje már néhány hete jelezte, hogy nem tart a stressz-tesztektől, mert mindkét atomerőmű nagyon biztonságos. "Amint megkapjuk a tesztek végső formáját, azonnal nekikezdünk a munkának" - jelentette ki Martin Roman, a CEZ vezérigazgatója.

A stressz-tesztek elvégzéséről az Európai Unió a japán fukusimai atomerőmű cunami katasztrófája után döntött.

Petr Necas, cseh miniszterelnök szerint az atomerőművek stressz-tesztjeit kizárólag szakmai ügyként kell kezelni, s elfogadhatatlan bármiféle politikai beavatkozás. Elfogadhatatlannak mondta, hogy a tesztek valamilyen módon a terrorizmus veszélyét is mérni próbálják.

"Alapvető fontosságú, hogy a szabályok megalkotása és a tesztek kiértékelése szakmai, hangsúlyoznám magasan szakmai szinten maradjon. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a dolog politikai problémává váljon. Különösen nem tartanám jónak, ha a terrorizmus veszélyének aspektusa is a tesztek, illetve kiértékelésük része lenne" - jelentette ki Necas az Európai Nukleáris Fórumon a múlt csütörtökön Prágában.

Günther Oettinger, az unió energiaügyi biztosa közölte, hogy a stressz-tesztek tartalma és formája nagyrészt már elkészült. Szerinte már csak két-három kritériumról kell megegyezniük az érintetteknek. Oettinger az elmúlt napokban azon véleményének adott hangot, hogy a stressz-teszteknek a lehető legszigorúbb kritériumokat kell tartalmazniuk, egyebek között fel kell mérniük egy terrorista támadás, illetve egy számítógépes támadás veszélyét is. Ezek a kritériumok több államnak, köztük Csehországnak, nem tetszenek. Necas úgy vélte: ha az ilyen információk nyilvánosságra kerülnének, azokkal a valódi terroristák nagyon egyszerűen visszaélhetnének, ami tragédiákat okozhatna.

A cseh miniszterelnök, valamint Iveta Radicová szlovák kormányfő a fórumon megerősítették, hogy országaik továbbra is számolnak az atomenergia felhasználásával.