Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Angela Merkel vezette jobboldali CDU bajor testvérpártja, a CSU elnöke elmondta, hogy a tartományi kormány szombaton véget ért tanácskozásán a biztonsági szervektől számos elemzést kapott, amelyek azt mutatják, hogy "a problémák súlyosak", ezért a "biztonság területén jobban kell teljesítenünk".

Nem erősödhet fel ismét a menedékkérők beáramlása, a tavalyi helyzet "semmiképpen nem fordulhat elő" megint, ezért "felső határt" kell bevezetni, legfeljebb évi "200 ezer menekültet" szabad befogadni. Azt is sürgette, hogy alkotmánymódosítással szélesítsék a német hadsereg (Bundeswehr) belföldi bevetésének lehetőségét.

Horst Seehofer szombaton a kormány tanácskozása után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a "legjobb akarattal" sem tudja magáénak érezni Angela Merkel meggyőződését a problémákkal való sikeres megbirkózásról, és ugyan "fair" kapcsolatra törekszik a kancellárral, de nem akarja "valótlansággal" hitegetni a közvéleményt. A menekültek ügyét a terrorveszéllyel közvetlenül összekapcsolva hangoztatta, hogy csak a bevándorlás korlátozásával lehet gondoskodni a biztonságról.

Noha Merkel július közepén a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Zingstben egy választási gyűlésen, illetve csütörtöki berlini rendkívüli sajtótájékoztatóján is beszélt arról, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felhasználta a menekülthullámot embereik Európába juttatására, ennél tovább nem ment és kormánya álláspontja szerint a menekültek körében nem nagyobb a terrorveszély, mint a lakosság más rétegeiben.

Pártjában is többen hasonlóan fogadták a CSU-tól érkezett figyelmeztetéseket. Nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni a menekültpolitika és a terrorveszély összefüggéseiről, "hiszen az európai és németországi terrorveszély fő oka a háborús övezetekben és válságövezetekben van, amelyek elől a globalizáció korában nem tudunk elzárkózni" - mondta a Der Tagesspiegel című lapnak Mecklenburg-Elő-Pomeránia CDU-s belügyminisztere, Lorenz Caffier.

A CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) is óvott a menekültek, menedékkérők kollektív, általánosító meggyanúsításától, és visszautasította a CSU bő fél év után újra elővett követelését a befogadás felső határáról és a tranzitzónákról. A "régi viták felmelegítése egyáltalán nem helyénvaló" - mondta a Bild am Sonntagnak Thomas Oppermann, az SPD parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetője. "Mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy ne dőljön be az IÁ-nak, ne vegye egy kalap alá a menekülteket és a terroristákat". A szövetségi kormánynak foglalkoznia kell a menekültválság következményeivel és a biztonsági helyzettel, "de ezt nem szabad összekeverni" - mondta az SPD-s politikus.

Azonban politikusok nyilatkozatai és szakértők véleménye alapján így is sok a közös elem az egypárti, CSU-s bajor tartományi kormány új biztonságpolitikai intézkedési csomagja és a szövetségi kormány Angela Merkel által meghirdetett kilencpontos terve között, de a felső határ, a tranzitzónák és a Bundeswehrrel kapcsolatban kezdeményezett alkotmánymódosítás ügyének előmozdítása a koalíción belüli ellenállás miatt nem tűnik valószínűnek.

Vasárnapi adatok szerint az utóbbi két hét támadásai nem módosították a kormánypártok támogatottságát, az Emnid közvélemény-kutató cég által a Bild am Sonntag számára készített felmérés alapján a CDU/CSU 35 százalékon, az SPD 23 százalékon stagnál, viszont a legnagyobb Bundestagon kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága egy hét alatt 2 százalékponttal - 12 százalékra - emelkedett.

A YouGov közvélemény-kutató cég azt vizsgálta meg, hogy miként viszonyul a lakosság Angela Merkel "sikerülni fog!" mottójához. Adatai szerint 27 százalék ért egyet a kancellár kijelentésével. Az egyetértők aránya legutóbb januárban, a többnyire észak-afrikai férfiak által szilveszterkor nők ellen elkövetett zaklatások és rablások után volt hasonlóan alacsony - közölte a YouGov.