Az amerikai pénzügyminisztérium szerda esti közleménye szerint a kormány bevétele eddig 269 milliárd dollár a bankmentésből, amelyre eddig 204,9 milliárd dollárt költött az országos pénzügyieszköz-mentő program (TARP) keretében. Ez az összeg nem tartalmazza azt a forrást amit a Fed pumpált a gazdaságba.  


Szerdán újabb hat amerikai bankcsoport vásárolta vissza a pénzügyminisztériumtól a kormány számára kibocsátott elsőbbségi részvényeit, egyszersmind kifizették a kormánynak az esedékes osztalékot is, összesen 2,7 milliárd dollár értékben.

Az amerikai kormány 2008. októberben indította, 700 milliárd dolláros kerettel, országos pénzügyieszköz-mentő programját, amelynek keretében részint jelzálogkölcsön-követeléseket és azokra alapozott más adósságpapírokat vásárolt fel, részint bank- és biztosítórészvényeket vett, a pénzintézetek tőkemegfelelését javítandó.

A program bankmentő része az osztalékokkal együtt profitot hozott az amerikai kormánynak, azaz közvetve az adófizetőknek. A teljes TARP program költségét is csak 30 milliárd dollárra becsülik már az eredetileg várt 356 milliárd dollár helyett, vagyis a mostani kormányzati becslés szerint 30 milliárd dollár híján a teljes kiadás megtérül.