A Kieler Institut für Weltwirtschaft (IfW) friss előrejelzése szerint Németországban a GDP 0,3 százalékkal zsugorodik a szeptember végével záródó harmadik negyedévben, miután az előző három hónapban 0,1 százalékos visszaesést jegyeztek fel.

Technikai recessziónak számít, ha két egymást követő negyedévben következik be negyedéves GDP-csökkenés.

A gazdaságkutató szerdán rontotta az idei német gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, azt 0,6 százalékról 0,4 százalékra változtatta. Az IfW az év elején még 1,8 százalékos idei dinamikát becsült.

Az IfW elemzői a 2020-as GDP-bővüléssel kapcsolatos becslésén is változtattak, 1 százalékra módosították az eddigi 1,6 százalékról. Majd 2021-ben 1,4 százalékkal számolnak.

A friss prognózis alapján az infláció idén 1,5 százalék, majd 2020-ban és 2021-ben egyaránt 1,6 százalék lehet.

Eközben az államadósság GDP-arányos szintje évről évre kisebb lehet: az idei 59 százalék után 2021-ben már csupán  55,4 százalékot várnak.