Bizakodóbbak lettek a németek - itt az új előrejelzés

Enyhén javította a német gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány.
Rácz Gergő, 2020. január 29. szerda, 16:17
Fotó: AFP

Az elemzés szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,0 százalék helyett 1,1 százalékkal bővülhet 2020-ban - írja az MTI.

A német gazdaság fellendülése folytatódik, az idén a tizenegyedik évbe ér.

- Javultak a kilátások. A gazdaság teljesítménye jobban alakul idén, mint amire tavaly számítottunk - idézte a hírügynökség Peter Altmaier gazdasági minisztert.

Tavaly ősszel az Angela Merkel vezette kormány még azzal számolt, hogy 1,0 százalékkal nő majd 2020-ban a bruttó hazai termék (GDP). Ezt az előrejelzést javították most 0,1 százalékponttal, 1,1 százalékra.

A jövő évre, 2021-re 1,3 százalékos növekedésre számít a kormány, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb az ősszel prognosztizált 1,5 százaléknál.

Németország hazai összterméke tavaly 0,6 százalékkal nőtt a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) első becslése szerint. Ez az utóbbi hét év legkisebb üteme, jócskán elmarad a 2018-ban mért 1,5 százaléktól. A megelőző két évben, 2016-ban és 2017-ben még rendre 2,2 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Németország exportorientált feldolgozóipara nagyon megsínylette a világgazdasági növekedés lassulását, a kereskedelmi háborúkat, a Nagy-Britannia európai uniós tagságágának megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságokat és az autógyártás strukturális problémáit.

HOZZÁSZÓLÁSOK