A járványhelyzet változatlanul "nagyon súlyos", a vírus az egész országban terjed, és az esetek többségében nem lehet feltárni, hogy a fertőzöttek miként kapták el. A SARS-Cov-2 gyors és sokhelyütt ellenőrizhetetlen terjedése azzal jár, hogy néhány hét időeltolódással még inkább felszökik a vírus által okozott betegség súlyos eseteinek száma és a halálozások száma is. Így előfordulhat, hogy egyes kórházak elérik kapacitásuk határát - fejtette ki az RKI vezetője.

A napi új regisztrált fertőződések számának alakulását ábrázoló görbe viszont néhány napja kevésbé meredeken emelkedik, mint a szeptember óta formálódó új, második járványhullám korábbi szakaszaiban. Ugyancsak "óvatos optimizmusra ad okot", hogy csökken a vírus úgynevezett reprodukciós rátája, amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább.

Még nem tudni, hogy mennyire tartós a hullám erejének gyengülése, az viszont biztos, hogy a járványlassító korlátozásokat nem lehet egyhamar visszavonni. "Néhány hónapig még össze kell szorítanunk a fenékpofáinkat" - fogalmazott.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy szintén csütörtöki nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a hónap végére megduplázódhat - hatezer fölé emelkedhet - Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma, ha tartósan húszezer felett marad a napi új regisztrált fertőződések száma. Az ellátórendszer még kibírna ekkora terhelést, de nagyon nehezen, és csak a nem életmentő műtétek elhalasztásával, ezért mindent meg kell tenni a járvány lassításáért.

A kormány az emberek fertőzésveszéllyel járó egymás közti kapcsolatainak csökkentését szolgáló korlátozások mellett más eszközökkel is igyekszik lassítani a vírus terjedését. Így például megkezdik kiépíteni az úgynevezett antigén-gyorstesztek hazai gyártását. Az egészségügyi minisztérium és a gazdasági tárca egy 200 millió eurós (73 milliárd forint) támogatási pályázattal ösztönzi az ilyen eszközök gyártására vállalkozó cégeket.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az elmúlt 24 órában 21 866 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust. Ez ugyan elmarad a 23 399 esettel november 7-én regisztrált csúcstól, de számottevő emelkedés az egy héttel korábbi 19 990-hez képest. Az új esetekkel együtt 727 553 fertőződést regisztráltak Németországban. A Covid-19-cel összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 215-tel nőtt, 11 982-re.

Az reprodukciós ráta hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, szerdai számításai szerint 0,89-re csökkent az egy nappal korábbi 0,92-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz fertőzött átlagosan 89 embernek adja tovább a vírust.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint újabb csúcsra, 3186-re emelkedett. Ez 59 esettel több az egy nappal korábbinál. Nagyjából minden második beteg - 1813 ember - gépi lélegeztetésre szorul.

A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 517 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6587 ágy szabad.