Két és fél éves mélypontra csökkent a termelőiár-emelkedés Németországban

A vártnál nagyobb mértékben két és fél éves mélypontra csökkent júniusban a termelői árak éves emelkedésének mértéke Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken kiadott jelentése alapján.
Szász Péter, 2019. július 19. péntek, 10:33
Fotó: Getty Images

Júniusban az előző havihoz képest a várt 0,2 százalék helyett 0,4 százalékkal csökkentek a termelői árak Németországban, az éves áremelkedés mértéke pedig a várt 1,4 százalék helyett 1,2 százalékra, két és fél éve, 2016 decembere óta a legkisebbre csökkent a májusi 1,9 százalékról. Májusban 0,1 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző havihoz képest - írja az MTI.

A termelői árak júniusi alakulására az energiaárak voltak a legnagyobb hatással: a májusihoz képest 1,4 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbihoz, 2018 júniusához képest 2,2 százalékkal emelkedtek. Májusban az energiaárak éves bázison 4,5 százalékkal emelkedtek.

Az energiaárakat figyelmen kívül hagyva júniusban az előző havihoz képest nem változtak, az előző év azonos hónapjához képest pedig 0,9 százalékkal emelkedtek a termelői árak Németországban. Májusban 1,1 százalék volt a termelői árak éves emelkedésének a mértéke energiaárak nélkül.

HOZZÁSZÓLÁSOK