Az Ifo szerda délelőtt nyilvánosságra hozott kutatási eredményei együntetűen a várakozások feletti eredményt hoztak. A jelentés szerint a júliusi 87,4 pontról 90,5 pontra emelkedett az üzleti hangulatindex (az elemzői prognózis 89 pontról szólt), míg a vállalatok döntéshozóinak jövőbeli kilátásokra vonatkozó véleménye is tovább javult, az előző hónapi 90,4 pontról 95,0 pontra augusztusban - a növekmény az előző hónapok tendenciáját tekintve kiugrónak számít, ráadásul a 92 pontos elemzői konszenzust is messze felülmúlja; ehhez hasonló, közel öt pontos havi emelkedésre az elmúlt évben nem volt példa.

A következő félévre vonatkozó kilátások terén tapasztalt javuló tendencia ugyan a tavaly decemberi mélypont óta töretlen, s augusztusban is felülmúlta az előző év azonos hónapjában mért 86,5 pontot, az azonban meglepetésszámba megy, hogy a vállalatvezetők jelenlegi helyzetükről szólva is egyre optimistábban nyilatkozzanak, mint ahogy az előző két hónapban tették.

A jelenlegi üzleti környezet megítélése az előző havi 84,4 pontról 86,1 pontra, a várakozásoknak megfelelő szintre emelkedett augusztusban azt követően, hogy májusról júniusra még csökkenést jelzett a részindex. (Kitörő örömre ennek ellenére sincs ok, hiszen a mutató továbbra is jócskán elmarad a válság előtti, rendre 110 pont fölötti értékektől.)

Az Ifo elnöke, Hans-Werner Sinn szerint az adatokból kitűnik, a gazdaság újra erőre kapott; a feldolgozóipar helyzete javul, a szektorban tevékenykedő cégek beszámolója szerint az üzleti környezet már koránt sem olyan silány, mint korábban volt, s a következő félévben sem várják a helyzet romlását. A tavaszi leállások óta további kapacitáscsökkentésre nem került sor (ennek ellenére a kihasználtság továbbra is áltag alatti), sőt, mostanra a külföldi üzleti kapcsolatok is feléledni látszanak.

A kiskereskedők nyilatkozatai szerint az ágazat helyzete Németországban már megközelíti a korábbi, kielégítőnek nevezhető szinteket. Az építőipar helyzete az Ifo felmérése szerint javult, mind a jövőbeli kilátások, mind a jelenlegi helyzet megítélése szempontjából, bár a szektor szereplői továbbra is rendkívül óvatosak a következő hat hónap nyújtotta lehetőségeik megítélésében.

A szolgáltatói szektorban minden téren szembetűnő javulást jelzett az Ifo kutatása; a júniusi mínusz 3 pontról 1,4 pontra emelkedett a hangulatindex az ágazatban, míg a kilátásokat mérő részindex 1 pontról 7 pontra ugrott. A jelenlegi üzleti környezet megítélése is javult, méghozzá 3 ponttal a júniusi mínusz 7-ről.