Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Utoljára 2004-ben volt 0,5 százalékos reálbér-növekedés a legnagyobb európai gazdaságban. A wiesbadeni statisztikai hivatal jelentése szerint a január és július között végrehajtott ágazati béremelések 2-3 százalékosak voltak, míg az infláció az időszakban nulla és egy százalék között mozgott. Németország a második negyedévben kikerült a recesszióból, az első negyedhez képest 0,3 százalékos GDP-növekedéssel. A második negyedévben a német gazdaság visszaesése éves összehasonlításban 5,9 százalékosra lassult az első negyedévi 6,7 százalékról. Éves összehasonlításban a tavalyi utolsó negyedévben kezdődött a gazdasági teljesítmény visszaesése, 1,8 százalékos GDP-csökkenéssel. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban a német GDP 6,2 százalékos csökkenését jósolta erre az évre a tavasszal jelzett, 5,6 százalékos mínusz helyett, a jövő évre szóló előrejelzését 0,6 százalékos GDP-mínuszra javította az addig, 1,0 százalékos visszaesésre szólt jóslatról. Tavaly évi átlagban 1,3 százalékkal, tavalyelőtt 2,5 százalékkal bővült a német gazdaság. Angela Merkel német kancellár szerint idén 5 vagy 6 százalékkal csökken a német hazai össztermék (GDP) - számol be az MTI-Ecó. Eközben a német DIW gazdaságkutató intézet úgy véli, hogy idén 5 százaléknál kisebb visszaesés is elképzelhető. Merkel pénteken azt mondta, hogy a gazdaság várhatóan már elmozdult a mélypontról, de figyelmeztetett, hogy a válságnak még nincs vége. Merkel most kissé jobban értékelte a német gazdaságot, mint tavasszal. A kormány áprilisban kiadott hivatalos előrejelzése 6 százalékos GDP-csökkenést jósolt erre az évre. Ugyancsak pénteken a DIW német gazdaságkutató úgy vélekedett, hogy idén elképzelhető 5 százaléknál kisebb visszaesés is. A DIW júliusban még 6,4 százalékos csökkenést valószínűsített.