Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke a pénzügyminiszterek munkacsoportjának ülése után kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli találkozón "nagyon nagy fokú összhang" mutatkozott abban, hogy szükség van egy "hiteles uniós szintű szankcionálási eljárásra" a vonatkozó szabályok ellen vétő tagországokkal szemben. További előrehaladást történt a szankcionálási rendszer kulcsfontosság paramétereinek meghatározásában - írta az MTI.

Sharon Bowles, a gazdasági és monetáris ügyekért felelős EP-bizottság elnöke szerint a pénzügyminiszterek mostani megállapodásával a történet koránt sincs lezárva. A Bloomberg televíziónak nyilatkozó politikus szerint rövid és középtávon az automatikus szankciók rendszere ugyan elégnek bizonyulhat, az EU hosszú távú stabilitását, így egy újabb válság elkerülését azonban nem tudja garantálni. Bowles úgy fogalmazott, szerinte ez még közel sem a meccs végét ebben az ügyben, hiszen az EU-nak további eszközökre van szüksége a kihágó országok megfelelő szankcionálása érdekében.