Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az amerikai demokraták nem egy hetvenes évei közepén járó személyt választanak meg jövőre (a szintén 70 fölötti) Donald Trump elnök kihívójának! Sokan lehetetlennek tarthatják ezt, hiszen a demokrata elnökjelölt-aspiránsok listáját a 76 éves Joe Biden korábbi alelnök vezeti, akit a 77 éves Bernie Sanders szenátor követ. Ugyanakkor veszítenek előnyükből két nővel, Elizabeth Warren (képünkön) és Kamala Harris szenátorokkal szemben - kezdi gondolatkísérletét Edward Luce, a Financial Times Egyesült Államokkal foglalkozó vezető publicistája.

A hölgyek lendülete gyorsulhat a jövő év elején induló előválasztásokon. Hillary Clinton, a demokraták 2016-os elnökjelöltje elpuskázta az esélyét, ám ennek egyszeri okai lehettek. Ezért semmi akadálya annak, hogy két nő legyen a demokrata elnök-alelnökjelölt 2020-ban, és ami az FT publicistája szerint fontosabb: kívánatos lenne ez a felállás. És nem egyszerűen azért, hogy az USA történetében először nő ülhessen be az elnöki székbe.

Nem úttörők

Szemben Clintonnal, aki úttörő volt abban, hogy nőként indult az elnöki posztért, és az ország első nő elnökjelöltje lett, Warrennek és Harrisnak nincs oka arra, hogy újrajátssza ezt a szerepet. Programjuk önmagában indokolhatja jelöltségüket. Warren át akarja szabni az amerikai kapitalizmust, hogy az jobban szolgálja a középosztálybelieket, Harris az akarja, hogy az USA polgáraival szemben korrektebb társadalommá váljon.

Mindketten erős egyéniségek, akik képesek felkelteni a választóközönség érdeklődését - mint ahogy képesek arra is, hogy sok támogatói pénzt szerezzenek kampányukhoz. Mindketten megkötötték a kezüket azzal, hogy megesküdtek: átszabják a magánegészségügyi rendszert. Különbség köztük, hogy Warren zsebre teszi bármelyik gazdasági szakértőt, míg Harris eddig nem mutatott hozzáértést a gazdasági ügyekhez.

A lényeg: nemüknek semmi köze a képességeikhez. Közvetve ezt bizonyítja, hogy a további négy nő demokrata elnökjelölt-aspiráns nem azért szerepel halványan a közvélemény-kutatásokon (egyiküket sem mérik egy százalék felett), mert nő, hanem mert gyenge a politikai vonzereje.

Kész-e rá Amerika?

A nagy kérdés az: kész lenne-e az USA elfogadni egy nő-nő párost? Ez részben attól függ, kikről van szó. Az FT cikkírója szerint Ivanka Trump, az elnök lánya, aki mintha illene a papája dinasztikus ambícióiba, esélytelen lenne. Nikki Haley, Trump korábbi ENSZ-nagykövete viszont sikerrel járhatna. (Egy publicista a CNN-en megjelent cikkében azt írta, ha az elnök 2020-ban lecserélné alelnökét, Mike Pence-t Haleyre, simán nyerne.)

A közvélemény-kutatások szerint Warren és Harris éppen akkora különbséggel verhetné meg Trumpot 2020 novemberében, mint Biden. Kettejüket együtt az elnökkel és Pence-szel szemben nem mérik, de az FT cikkírója szerint az utóbbi prűdsége miatt nehéz helyzetbe kerülne az alelnökjelöltek vitáján. Egyszer kijelentette, hogy az egyetlen nő, akivel képes kettesben ebédelni, a felesége.

Kérdés, hogy egy nő, lehet akár olyan kemény, mint Margaret Thatcher, a britek vaslady miniszterelnöke, betöltheti-e elnökként a hadsereg főparancsnoki posztját. Ez nagy kihívás. Ha egy nő kemény, akkor általában nyomulósnak látják, ha udvarias, akkor gyengének. A nőknek úgy kell erőt mutatniuk, hogy ne idegenítsék el maguktól az ingadozó szavazókat, amikor azok férfi versenytársaikhoz hasonlítják őket.

Az esély

Sajátos módon ez az a terület, amelyen a nőknek jó esélyük van Trumppal szemben. Az elnök nagyon rosszul szerepel azokon a listákon, amelyeken a szerethetőség alapján állítják sorba a politikusokat. Trump lenézi a nőket, amit nő kihívói ellene fordíthatnak. Sokan gondolják azt, hogy Clinton azért vesztett 2016-ban mert nő, pedig inkább azzal árthatott a legtöbbet magának, hogy úgy viselkedett, mint aki azt gondolja: most eljött az ő ideje.

A 2008-ban hatalomra került Barack Obana etnikai háttere, intellektuális stílusa tükre volt elődje, George W. Bush vallásosságának és rossz beszédkészségének. Igaz 2000-ben ugyanezzel a habitussal ő állított tükröt elődje, a finoman szólva szoknyabolondnak bizonyult Bill Clintonnal szemben.

Ellentétek

Trump látványos felkészületlensége olyan kihívóiért kiállt, aki el tudja helyezni Afrikát a térképen. Hazudozását (hivatalba lépése óta 11 ezernél tartanak a számlálók) őszinteséggel, üzleti érdekei és politikai befolyása esetleges összefonódását átlátható anyagi háttérrel lehet ellenpontozni. És ott van gigantikus egója: annyit szerepel a médiában, mintha negyedik elnöki ciklusát taposná - biztosan hiányolnak már a választók egy kis szerénységet.

Az FT publicistája szerint ezeket az erényeket hozhatná a női kihívó páros, amennyiben a szavazók megelégelték volna a történelem leghivalkodóbb alfa hímjét a Fehér Házban. Meg aztán, ha mégis erre vágynának gyorsan találhatnak olyan férfi elnököt, aki nem riad vissza attól, hogy csodálja önmagát.