Nő a kockázatéhség a befektetők körében

Közép-Európa kockázatitőke-befektetői óvatosan bizakodóak, ami egyrészt annak tudható be, hogy a megkérdezettek személyes tapasztalata alapján a régióban egyre inkább élénkül a befektetési tevékenység, másrészt annak, hogy a kockázatitőke-befektetési tevékenység szempontjából aktív országokban (például Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában) komolynak nevezhető GDP-növekedés figyelhető meg - derül ki a Deloitte felméréséből.
NAPI, 2011. május 19. csütörtök, 11:24

A Deloitte által elkészített legfrissebb felmérés (Deloitte Central Europe Private Equity Confidence Survey) a kockázatitőke-befektetők körében uralkodó hangulatot vizsgálja immár 2003 óta, félévente közzétett jelentések formájában.

Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere szerint már vannak arra mutató jelek, hogy egy olyan új korszak küszöbén állunk, amely meghozhatja a várt élénkülést a felvásárlások terén. Jelentősen megnőtt ugyanis azoknak a kockázatitőke-befektetőknek a száma, akik az elkövetkezendő néhány hónapban inkább befektetnének, mint eladnának, 77 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ideje nagy részét új befektetési lehetőségek felkutatására fordítja. Mindazonáltal a jelentésben ismertetett tranzakciók egy részének nagyságrendje is egy mérsékelten pozitív változás irányába mutat.

A jelentés szerint a megkérdezettek közül a 2010 októberi helyzethez képest többen számítanak arra, hogy a gazdasági feltételek változatlanok maradnak, vagy enyhén javulnak. A kockázatitőke-befektetők fő célja a felmérés szerint az elkövetkezendő hat hónapban az új befektetési lehetőségek felkutatása lesz - állapítja meg a dokumentum.

A felmérés szerint a válaszadók 74 százaléka szerint a jövőben a Visegrádi Négyek országaiban (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) lesz a legtöbb befektetési lehetőség. A gyáripar, valamint az élelmiszeripar lehet az a két terület, amely a leginkább vonzza az új befektetéseket.

Seres ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az érintettek közül a korábbinál sokkal többen (a válaszadók 49 százaléka ) vélik úgy, hogy a régiós befektetők körében a feltörekvő, valamint a középvállalkozások számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre. 2010 októberében a megkérdezettek 74 százaléka jósolta azt, hogy a piacvezető vállalatok biztonságosabb részvényei iránt lesz a legnagyobb a kereslet - most azonban úgy tűnik, hogy a befektetők jobban érdeklődnek a kockázatosabb, ugyanakkor ígéretesebb lehetőségek iránt.

HOZZÁSZÓLÁSOK