Nőhet az olajkereslet

Növelte az idei évre vonatkozó globális olajkereslet-várakozását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) hétfőn kiadott szokásos havi jelentésében - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. február 12. hétfő, 14:37
Fotó: Shutterstock

A februári jelentésben az OPEC szakértői azt jósolták, hogy tavalyhoz képest idén napi 1,59 millió hordóval 98,60 millió hordóra bővül a világ olajkereslete. A januári becsléshez képest ez napi 60 ezer hordós növekedést jelent.

A világ olajkínálata 97,66 millió hordó volt januárban, havi összevetésben 35 ezer hordóval növekedett.

Az OPEC a világ olajtermeléséből 33,1 százalékot hasított ki januárban, 0,1 százalékponttal kevesebbet az előző havinál.

Az OPEC-tagországok által kitermelt nyersolaj hordónkénti átlagárát tükröző referenciakosár értéke 2014 novembere óta a legmagasabb szintre, 66,85 dollárra nőtt januárban, 7,7 százalékkal haladta meg az előző havi és 27,6 százalékkal az egy évvel korábbi szintet.

Az olajkartell szakértői a kedvező gazdasági kilátásokkal indokolták a kereslet növekedésére vonatkozó becslésüket, ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a növekedést akadályozza "egy sor tényező", elsősorban is a globális felmelegedés visszafogását célzó erőfeszítések. Emellett a digitalizáció és a technológiai fejlődés ugyancsak fékezi a nyersolaj-fogyasztást.

Az előző héten elszenvedett veszteségek után hétfőn gyorsuló ütemben emelkedett a nyersolaj világpiaci ára. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,74 százalékos nyereségben, 63,88 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 2,06 százalékos pluszban, 60,42 dolláron forgott délután két óra körül.

A kép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK