A románok ebben is utolérték a magyarokat

Románia lakóinak több mint fele úgy véli, jobban élt a szocialista rendszerben, mint most, annak ellenére, hogy a Ceausescu-féle rendszer kirívóan lepusztult volt a többi kommunista országgal összehasonlítva.
Barabás Júlia, 2019. november 21. csütörtök, 07:45
Fotó: Pixabay

A kilencvenes évek elején azzal viccelődtek Romániában, hogy jobb volt a Ceaușescu-korszakban - emlékeztet a Maszol. Ezt persze senki sem gondolta komolyan, csak a januáronként a néhai diktátor sírjánál összegyűlt néhány nosztalgiázó sírta vissza a politikai szempontból legendásan elnyomó, gazdaságilag lepusztult rezsimet.

A tréfa azonban 30 évvel a rendszerváltás után, már nem is olyan vicces. Míg Lengyelország lakosságának nagyobb része úgy érzi, hogy most jobban él, mint a kommunizmus idején, addig Romániában fordított a helyzet - idézi a hírportál az Ipsos közvélemény-kutató cég felmérését. A lengyelek 55 százaléka állította, hogy országos szinten javult az életszínvonal, és 50 százalékuk tartja úgy, hogy ez történt egyéni szinten is.

Románia esetében mást mutat a felmérés. A megkérdezettek 52 százaléka határozottan állította, hogy országos szinten a rendszerváltást követő 30 év során romlott az életszínvonal. Ezt mindenekelőtt a 35 és 49 év közöttiek állították, akik még megélték az "aranykorszak" végét, illetve akik közepes jövedelemmel rendelkező családokból származnak. Ennek a csoportnak csupán 12 százaléka volt ellenkező véleményen. Összességében a válaszadóknak mindössze a 31 százaléka vélte úgy, hogy jobban él, mint három évtizeddel ezelőtt. Ezzel Románia azonos szintre került Magyarországgal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi3, 2019.11.21 08:37

Egy névtelen közvéleménykutató adatai
khm
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html