Az amerikai kereskedelmi minisztérium becsült adatai szerint az építési alapanyagok forgalma 1,4 százalékkal nőtt, a lakberendezések eladásai 0,7 százalékkal emelkedtek, az elektronikus háztartási eszközökből 0,7 százalékkal többet adtak el.

Az élelmiszer és italboltok forgalma 0,3 százalékkal nőtt, az autókereskedők forgalma 1,5 százalékkal, a ruházati cikkek forgalma 0,3 százalékkal, az egészségügyi termékeké és a gyógyszereké 0,6 százalékkal.

Számottevő forgalomcsökkenést csak a benzinkutaknál mértek, itt 0,8 százalékkal csökkentek az eladások. A benzinkutak forgalma hónapok óta alacsony, 2014 első nyolc hónapjában átlagosan 1,2 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint 2013 első nyolc hónapjában.

Mivel Amerikában a lakossági fogyasztás felelős a gazdasági teljesítmény kétharmadáért, ezért a pénteki adatok megerősítik a valószínűségét, hogy gazdasági növekedés lesz Amerikában a harmadik negyedévben.

A Wall Street Journal napilap által megkérdezett közgazdászok szerint az Egyesült Államokban 3 százalékos éves szintű gazdasági növekedés lehet 2014 harmadik és negyedik negyedévében is, a második negyedévi 4,2 százalékos növekedés és az első negyedéves 2,1 százalékos csökkenés után.