A lengyelországi ingatlanfejlesztési ágazat rekordot döntött 2016-ban: több mint 91,5 ezer lakást és házat adtak át, legalábbis a REAS elemző cég becslése szerint. Minden arra mutat, hogy az idén meghaladják a 100 ezer lakás átadását is - írta a wyborcza.pl.

Az építési beruházások felét a helyi felületgazdálkodási tervek alapján hozták tető alá. Ezek precízen meghatározzék, milyen telkeken lehet építkezni. A probléma az, hogy jelenleg az ország felületének csak 28 százalékát rendezik ilyen jogszabályok alapján az önkormányzatok. A beruházások többi részéről a beépítési feltételek alapján döntenek - ezek szabályait akarja átszabni a kormány.

Iroda vagy lakás?

A cél az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a városok lakosságának növekedését. Ezért a jogszabálytervezet szerint az építési engedélyeket csak építkezési terület esetén lehet majd kiadni. Így a lakott területen kívül nehéz lesz akár logisztikai centrumokat, akár lakóparkokat építeni. A szűkebb területet nehezebb lesz felosztani az iroda- és lakásberuházások között

A jogszabály értelmezésével gond lehet az olyan esetekben, amikor felmerül egy terület hasznosításának megváltoztatása. A bíróságoknak kell majd eldönteniük például, hogy egy adott ingatlanon csak ipari létesítményt lehet-e létrehozni, lakást nem, ha ott gyár állt.

Határidő-hosszabbítás

További gond, hogy 9 hónapról 18-ra vitték fel az engedélyezési eljárások felfüggesztésének lehetséges idejét. Ezzel gyakorlatilag az egész építési folyamatot le lehet majd blokkolni. Nem tetszik a fejlesztőknek az sem, hogy az engedélyeket csak három évre adják  - jelenleg meghatározatlan időre szólnak.

Végül a jogszabály megszünteti az úgynevezett szakaszosítást is. Ma az építő az engedély alapján először elkészítheti az első épületet, aztán a következőt stb., az új tervezet alapján az egész projektek egyszerre kell elkészülnie a megadott lakásszámmal. Ez főleg a kisebb cégeket fogja sújtani, mert hatalmas előzetes befektetést igényel.

Összességében a jelenleg évi 100-110 ezer eladott lakás helyett legfeljebb ennek a felét tudják majd értékesíteni 2-3 év múlva - vélik szakértők.

A nyitókép forrása: Pixabay.com