Döbbenetes fejlemény Navalnij ügyében

A Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij szervezetében - jelentette be szerdán a német kormány az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. szeptember 2. szerda, 16:42
Fotó: Shutterstock

A német hadsereg (Bundeswehr) egy különleges laboratóriumában végzett vizsgálat eredménye alapján nem fér kétség ahhoz, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték - közölte szerdán a német szövetségi kormány, miután Alekszej Navalnij szervezetében a Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki.

Ezzel az idegméreggel mérgezték meg a Kreml másik ellenségét, Szergej Szkripalt is két éve, ami után 28 országból 150 orosz diplomatát utasítottak ki világszerte, és Putyin állítólag elrendelte a Novicsok-labor bezárását is.

"Döbbenetes fejlemény, hogy Alekszej Navalnij Oroszországban egy harci idegméreggel elkövetett támadás áldozata lett" - áll a közleményben, amely szerint a német "szövetségi kormány a lehető legélesebben elítéli ezt a támadást". Nyomatékosan felszólítják az orosz kormányt, hogy adjon magyarázatot a történtekre - tették hozzá.

A kormány a külügyminisztérium révén tájékoztatja Németország európai uniós és NATO-partnereit a Berlinben ápolt orosz politikus vizsgálati eredményeiről, és tárgyalásokat kezd a "megfelelő közös reakcióról" - közölték, hozzátéve, hogy a külügyminisztérium Oroszország berlini nagykövetét is tájékoztatja a Bundeswehr laboratóriumában elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A kormányban külön megbeszélést tartottak az ügyről Angela Merkel kancellár, Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter, Heiko Maas külügyminiszter, Horst Seehofer belügyminiszter, Christine Lambrecht igazságügyi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter és Helge Braun kancelláriaminiszter részvételével.

A Bundeswehr specialistáinak vizsgálati eredményeiről tájékoztatják Alekszej Navalnij feleségét és kezelőorvosait is, és felveszik a kapcsolatot a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW), amelynek tiltólistáján szerepel a Novicsok.

A nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény végrehajtó szerveként a vegyi fegyverek végleges és ellenőrizhető felszámolását célzó törekvéseket összefogó OPCW 2019 novemberében vette fel az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokot a tiltólistájára. A döntés előzménye Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal megmérgezése Novicsokkal. London az orosz hatóságokat vádolta a mérgezéssel. Moszkva visszautasította, hogy köze lenne a történtekhez. A volt hírszerző és lánya túlélte a 2018-as mérgezést.

Ezt mondta a Kreml

Oroszországot Németország nem tájékoztatta arról, hogy Alekszej Navalnijt Novicsok idegméreggel megmérgezték volna - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ-nak, miután a német kormány szerdán közölte, hogy az orosz ellenzéki politikus szervezetében a Novicsok néven emlegetett harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Oroszország továbbra is választ vár a német rendvédelmi szervektől az orosz főügyészségnek a Navalnij-üggyel kapcsolatos információigénylésére.

A német bejelentés nyomán a dollár árfolyama 75 rubel fölé emelkedett.

Teával mérgezhették meg Navalnijt

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Navalnij a szibériai Tomszkból repülővel indult vissza Moszkvába, miután augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt és a Moszkvába tartó járaton rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt tagadták. A körülmények viszont igencsak gyanúsak voltak. Erről bővebben itt írtunk.

A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében. Kezelését a Charité egyetemi klinikán kezdték meg. Orvosai megállapították, hogy az idegrendszer megfelelő működéséhez szükséges kolinészteráz enzimek működését gátló anyagot juttathattak a szervezetébe.

Legutóbb - augusztus 28-án - azt közölték, hogy tünetei enyhülnek és nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják, mesterséges kómában tartják és nem tudják kizárni, hogy súlyos mérgezése maradandó hatásokkal jár.

Mi az a Novicsok

A novicsok (újonc) szó legalább százféle olyan idegmérget jelöl, amelyeket a szigorúan titkos Foliant program keretében fejlesztettek ki a Szovjetunióban 1971 és 1993 között. Katonai szempontból az A-232 (Novicsok-5) bizonyult a legígéretesebbnek - írta az Index.hu.

A kísérletek célja az volt, hogy gyorsan lebomló, közeli kontaktusban, rendkívül kis mennyiségben is hatásos idegmérget hozzanak létre. A hatóanyagból nyári időben 2 grammnyi is elegendő ahhoz, hogy 500 embert megöljön - mondta korábban az anyag kikísérletezésén dolgozó orosz vegyészmérnök, Vil Mirzajanov az Index szerint.

A szer a többi idegméreghez hasonlóan működik abban az értelemben, hogy az idegevégződések és az izmok közötti ingerületátvitelt blokkolja, ami az emberi test életfunkciói összeomlását eredményezi.

A novicsokot eredetileg nagy tételben vegyi fegyverként alkalmazták volna, azaz lövedékben juttatták volna át az ellenséges vonalakon álló katonák tömegeihez, de "békeidőben" - úgy tűnik - más módon használják. A novicsok két komponensből áll, amelyek külön-külön kevésbé veszélyesek, sőt egy ideig nem is szerepeltek a tiltott vegyi fegyverek alkotórészeit felsoroló listán. A két komponens összeállítása komoly szakértelmet és óvatosságot igényel, mert onnantól halálos tömegpusztító fegyver van az ember kezében. A novicsokot főként finomított por formájában használják, de alkalmazható folyadékként vagy pára, aeroszol formájában is. A Novicsok méreg azért "jó", mert a hagyományos laboratóriumokban kimutathatatlan.

Vil Mirzajanov, aki korábban részt vett a szovjet időkben gyártott Novicsok fejlesztésében, azt mondta, a méreg súlyos és tartós rombolást végez az idegrendszerben, és ezért elképzelhető, hogy a teljes felépülés éveket vesz igénybe.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2020.09.03 13:29

Kijelentették azt amit már mindenki tudott....
A Magyar Kúúúúúrmány megszólalt már a kérdésben ????

Csak költői a kérdés...XDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2020.09.02 21:27

húha, húha!
döbbenet és brutális és katasztrófa és atombomba!
napi.hu/szar
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.09.02 20:16

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hamupipoke, 2020.09.02 20:12

M-A-R-H-A-S-Á-G !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html