Nyílt levelet írtak Trumpnak

Az amerikai gazdasági élet befolyásos szereplői nyílt levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne utasítsa ki az országba gyermekként érkezett illegális bevándorlókat - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. szeptember 1. péntek, 20:39

A levelet - amelyről a The Wall Street Journal című lap számol be - több mint 350 gazdasági vezető írta alá, köztük például az Apple, az Amazon, a General Motors, a Microsoft, a Starbucks vagy a Facebook vezetői. Az aláírók arra kérik az elnököt és a kongresszusi politikusokat, hogy ne szüntessék meg az öt éve érvényben lévő, úgynevezett DACA-programot, amely a gyermekkorban - a szüleikkel együtt - illegális bevándorlóként az országba érkezetteket védi.

Obama-örökség

A programot az előző elnök, Barack Obama léptette életbe, a kiskorúak és a fiatalok kiutasításának elkerülése érdekében. A program neve DACA (Késleltetett Akció a Gyermekkorban Érkezettekért), a kiutasítástól védeni szándékozott fiatal nemzedéket pedig "Dreamereknek" (Álmodozóknak) nevezik az amerikai politikai és közbeszédben. Körülbelül 800 ezer fiatalról van szó, aki már az Egyesült Államokban nőtt fel.

A levélben a gazdasági szakemberek a kongresszus törvényhozóit arra szólították fel, hogy alkossanak kétpárti törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az "Álmodozók" az országban maradhassanak. "Az Álmodozók alapvető fontosságúak vállalataink és az egész gazdaság számára. A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést velük együtt tudjuk megvalósítani" - olvasható a levélben, amelyben a gazdasági szakemberek utalnak arra is, hogy az Egyesült Államok versenyképességi előnye a világban ennek a nemzedéknek is köszönhető.

Az egyik aláírója, a Microsoft elnök-vezérigazgatója a blogjában is kitért az ügyre. Satya Nadella, aki maga is indiai bevándorló, azt írta: a korábbi "felvilágosult bevándorlási politika tette lehetővé számomra, hogy megvalósíthassam álmaimat". Hasonlóképpen kiállt az "Álmodozók" nemzedéke mellett az Uber héten kinevezett új elnök-vezérigazgatója, az iráni születésű Dara Khosrowshahi, aki közleményben hangsúlyozta, hogy ezek a fiatalok "megérdemlik a munka, a tanulás és az amerikai álom megvalósításának lehetőségét".

Nyomás a Fehér Házon

A Fehér Házra ugyanakkor a DACA visszavonását követelők szintén erőteljes nyomást gyakorolnak. A program bírálói azt is kifogásolják, hogy a rendelkezést nem a kongresszus hozta, hanem az előző elnök, aki ezzel szerintük visszaélt a hatalmával. Konzervatív szövetségi államok egy csoportja azt ígérte, hogy pert indít a kormány ellen, amennyiben a Fehér Ház szeptember 5-ig nem hoz döntést.

Donald Trump a tavalyi elnökválasztási kampányban a DACA-programot "alkotmányellenes elnöki amnesztiának" nevezte, de elnöki beiktatása óta megértőbb álláspontot képviselt.

A DACA visszavonásáról vagy érvényben tartásáról a Fehér Háznak - az előzetes ígéretek szerint - ezen a héten kellene döntenie, Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azonban csütörtökön azt közölte, hogy a végső döntés még nem született meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2017.09.20 12:18

Trump az illegális bevándorlókat akarja kirúgni, nem a legálisakat. Ha valaki bevándorol, és tényleg elkötelezett a befogadó ország mellett, akkor miért akar illegálisan odamenni? Megteheti teljesen legálisan. Az illegális bevándorlók amúgy a bűnözés melegágyai, adót nem fizetnek, csak sumákolnak, feketéznek, és nagy károkat okoznak egy társadalomnak. Trump-nak tehát igaza van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html