A nyugdíjasok kéréseiből egyelőre semmi nem teljesül a jövő évi költségvetésben, szervezeteik módosító javaslatait ugyanis nem fogadta el a kormánypárti többség - írta a Népszava. Például nem érkezett válasz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) felvetésére, hogy a járványhelyzet és az elszabadult infláció miatt a 150 ezer forint alatti ellátásból élők kapjanak egyszeri 50 ezer forintos támogatást.

A nyugdíjasok képviselői abban reménykednek, előbb-utóbb a pénzügyi tárca is elfogadja az MNB monetáris tanácsa számítását, amely 3,3 százalékos inflációt feltételez, és így novemberben legalább a tavalyi tízezerhez hasonló kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. A kormányinfón a kancelláriaminiszter elismételte, hogy jövő februárban megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, ami átlagosan 35 ezer forint kifizetését jelenti.

A Nyuszet a miniszterelnöknek és több miniszternek is elküldte azt a levelet, amelyben a kisnyugdíjasok anyagi nehézségei mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy az időskorúk ellátása egyre inkább elszakad a keresetektől. Az induló nyugdíjak 2010-ben még az illető utolsó nettó keresete 65 százalékának feleltek meg, 2018-ban már csak az 55 százalékának.

A bérek gyors növekedése miatt újabb feszültségforrást jelent az is, hogy akár 30 százalékos különbség is van az induló nyugdíjak és a 3-4 évvel korábban megállapított ellátások között. Ezért javasolja minden nyugdíjas szervezet az infláció mellett a bérek növekedésével is számoló vegyes indexálás visszaállítását az év eleji nyugdíjemeléseknél, de erről a kormány nem hajlandó beszélgetni velük.