10 milliókkal lopta meg a nyugdíjasokat egy hivatalnok - lecsapott a szerb rendőrség

A szerb korrupcióellenes ügyosztály és a rendőrség közös akciójában tartóztatták le V.M., palánkai nőt, aki 13 éven keresztül önmagának utalta ki a már elhunyt nyugdíjasok járandóságait és ezzel 23 millió dinár (közel 62 millió forint) haszonra tett szert.
K. Kiss Gergely, 2019. február 26. kedd, 11:33
Fotó: Getty Images

Magának utalta ki az elhunytak nyugdíjait a Vajdaságban lévő palánkai biztosító dolgozója A gyanú szerint 2005 és 2018 között V.M. a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap dolgozójaként rendelkezett a szükséges adatokkal, amelyeket felhasználva kiutalta magának a már elhunyt nyugdíjasok járandóságait, illetve azokét, akiknek valamilyen oknál fogva megszűnt a joguk a nyugdíjra - írja a Szabad Magyar Szó.

A gyanúsított barátai illetve rokonai nevére nyitott folyószámlát, amelyre átutalta a pénzt, majd felvette azt, és ennek köszönhetően 23 144 945 dinár haszonra tett szert. A gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, ügyét az Újvidéki Felsőbíróság tárgyalja majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK