A törvény négy alapelvre épül.

  • Az első a hozzájárulás elve: a kifizetés a hozzájárulás függvényében történik.
  • A második az egyenlőség elve: azok a nyugdíjasok, akik ugyanannyit dolgoztak, de eltérő időpontban mentek nyugdíjba, azonos pénzösszeget kapnak.
  • A harmadik a társadalmi szolidaritás elve: az aktív dolgozó réteg a nyugdíjalaphoz való hozzájárulással fenntartja a nyugdíjas generációt.
  • A negyedik pedig az elévülhetetlenség elve: a nyugdíjhoz való jog nem évül el.

A tervezet szerint továbbra is négy típusú nyugdíj lesz: az öregségi, az előzetes, a rokkantsági és az utódlási nyugdíj. Az öregségi nyugdíj esetében teljesíteni kell a nyugdíjkorhatárra és a szükséges szolgálati időre vonatkozó feltételeket - olvasható a portálon.

Egy újdonság, hogy azok a nők, akik legalább 15 év szolgálati idővel rendelkeznek, és felneveltek legalább három gyereket, azok 16 éves koráig, hatéves korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Ehhez a negyedik gyerektől kezdve hozzájön még egy-egy év kedvezmény minden további gyermekért.

Az utódlási nyugdíjakra vonatkozó jelenlegi előírásokat azzal a kitétellel bővítették, hogy a túlélő házastárs saját nyugdíja mellé megkapja az elhunyt házastárs nyugdíjának 25 százalékát.

A tervezet egy másik újdonsága a minimális szociális segélynek mint választási lehetőségnek a bevezetése. A 15 év szolgálati időnél kevesebbel rendelkező nyugdíjasoknak három hónap áll rendelkezésükre a törvény életbe lépése előtt, hogy válasszanak a nyugdíj és a minimális társadalmi segély között, írja a maszol.ro.

Liviu Dragnea, a romániai Szociáldemokrata Párt elnöke a héten arról beszélt, hogy 2021-től "legalább a kétszeresére nő" minden nyugdíj 2016-hoz viszonyítva. Az országban eközben jelentős kormányellenes tüntetések robbantak ki.

A kép forrása: Shutterstock.