Nyugdíj: megmarad a második pillér a lengyeleknél

A lengyel kormány nem tervezi, hogy teljes egészében kivezeti a magánnyugdíjalapokat a nyugdíjrendszerből - jelentette ki szerdán a pénzügyminiszter. Mindamellett Jan Vincent-Rostowski leszögezte: a magánpénztárakban felhalmozódott összeget a tag nyugdíjba vonulása után átirányítják az állami rendszerbe.
MTI-Eco, 2012. március 14. szerda, 13:33
Fotó: Napi.hu

Lengyelországban tavaly év elején fogadták el a nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében a nyugdíjjárulékokból származó befizetések 2,3 százaléka megy a magánnyugdíj-pénztárakba a korábbi 7,3 százalék helyett. A fennmaradó 5 százalék az állami nyugdíjalapban marad. A kormány szerint 2020-ig mintegy 195 milliárd zlotyval (12 980 milliárd forint) csökkenhet így az állam adósságterhe.

Az utoljára 1999-ben módosított lengyel nyugdíjrendszer a magyarországihoz hasonlóan három pilléren nyugszik, amiből kettő kötelező, egy pedig önkéntes alapú.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök néhány hete jelentette be, 67 évre tervezik emelni a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára: a tervezet 2013-tól progresszíven emelné a nyugdíjkorhatárt.

A kormányfő a negatív demográfiai tendenciákkal, a társadalom öregedésével indokolja a döntést. Szakértőkre hivatkozva elmondta, hogy 2042-ben a lengyelek több mint fele legalább 50 éves lesz, és csak a társadalom harmada lesz aktív a munkapiacon. Ennek következtében drámai munkaerőhiányban szenvedhet az ország.

HOZZÁSZÓLÁSOK