A világ legnagyobb befektető cégei erőteljesen biztatják a gyógyszergyártókat, hogy tegyék félre a versenyt, és működjenek együtt a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében. Úgy látják, mindent felülír az az igény, hogy véget vessenek a válságnak, amely káoszt okozott a világ pénzpiacain, ezen belül egyebek mellett padlóra küldte a nyugdíjalapokat is, veszélybe sodorva milliók idős korukra félretett pénzét - derült ki a Financial Times cikkéből. A kezdeményezés mögé a vagyonkezelési iparág összes nagyágyúja felsorakozott.

A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelő cége, a Fidelity Investment és társvállalata, a Fidelity Internetional, az Aviva Investors, a Janus Henderson és az Amundi, Európa legnagyobb vagyonkezelője arról tájékoztatták a brit üzleti sajtóorgánumot, hogy azt várják a gyógyszercégektől: minden kétségüket és egymás iránti ellenszenvüket félretéve működjenek együtt a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésében. Egy példa nélküli globális válság hasonlóan példa nélküli globális kooperációért kiállt - fogalmazott Mirza Baig, az Aviva Investorst vezetője.

Tárgyalnak

Amellett, hogy az átkozott kórokozó már 170 ezer ember életét követelte, a világ legnagyobb gazdaságai zár alá kerültek, miután kormányok nem tudták máshogy elejét venni a járvány gyors terjedésének - emlékeztet a Financial Times. Az ebből fakadó gazdasági válság a pénzpiacokat is kiütötte, így nem meglepő, hogy a befektetők gyors megoldást várnak a gyógyszergyártóktól. A BlackRock nemrégiben már tárgyalt is ilyen cégekkel arról, milyen berendezésekre lenne szükségük a gyógyszerfejlesztéshez, illetve hogyan tudnának együttműködni versenytársaikkal és az állami gyógyszerhatóságokkal.

Egy befektetői csoport, amely 50 vállalatot fog össze és összesen 2,5 ezer milliárd vagyont kezel, április utolsó hetében több mint egy tucat gyógyszergyártónak ír levelet, amelyben felszólítják a cégeket, hogy osszanak meg egymással minden érdemi információt a lehetséges oltással és a kezelésekkel kapcsolatban, továbbá mondjanak le arról, hogy bármire, amit találnak, szabadalmi védettséget kérjenek. Rogier Krens, a holland Achmea befektetési igazgatója, a levél megírásának fő szervezője úgy véli, hogy az ellenszernek a lehető leghamarabb rendelkezésre kell állnia. A nyugdíjalapok hozamát leradírozta a válság - hívta fel a figyelmet arra, miért kell sietni.

Nem az elsők

A befektető cégek nem elsők, amelyek arra szólítják fel a gyógyszeripart, hogy hangolja össze a koronavírus elleni erőfeszítéseit. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és civil szervezetek is megtették ezt, ám kétségtelen, hogy ha a gyógyszercégek legnagyobb részvényesei gyakorolnak rájuk nyomást, az hatásosabb lehet.

Egyes gyógyszergyártók, köztük a Sanofi és a GlaxoSmithKline már bejelentették, hogy egyesíteni akarják erőfeszítéseiket az oltás kifejlesztése érdekében. Korábban is volt példa arra, hogy bizonyos ügyekben együttműködtek, például egyes rákellenes szerek kifejlesztésében, amelyek esetén egyenként nem tudtak megfelelő eredményt elérni.

Paul Fehlner, a svájci Novartis gyógyszergyártó cég szabadalmakért felelős korábbi igazgatója, jelenleg a Revision Therapeutics vezérigazgatója úgy véli, hogy az ágazat szereplői könnyebben megtehetik, hogy viszonylag olcsón adják a remélhetően hamarosan rendelkezésre álló koronavírus-ellenes szereket, ha a részvényeseik egyértelművé teszik, hogy a profit rovására ezt várják tőlük.