A koronavírus-járvány erodálja Donald Trump népszerűségét a nyugdíjasok körében, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy megnyerte a 2016-os elnökválasztást - derül ki a Financial Times riportjából. A New York Times és a Siena College közös közvélemény-kutatása szerint a 65 évesek és ennél idősebbek negyven százaléka úgy véli, hogy Trump nem jól kezeli az egészségügyi válságot és a George Floyd halála nyomán kirobbant tiltakozásokat.

Joe Biden a Demokrata Párt elnökjelöltje hat százalékponttal vezet az idősebbek között azokban az államokban, amelyek hol a demokrata, hol a republikánus elnökjelöltet támogatják. Októberben még az elnök volt az élen ebben a körben egy százalékponttal, 2016 őszén pedig 13 százalékponttal páholta el akkori demokrata kihívóját, Hillary Clintont. Országos szinten Biden egy százalékponttal vezet Trump előtt a nyugdíjas korúak választói csoportjában. Más közvélemény-kutatások is hasonló eredményt mutatnak.

Visszavágnának

Az elnök pártja, a republikánusok igyekeznek elhárítani a bajt: öt demokrata kormányzó ellen indítottak vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy az idősotthonokban rosszul kezelték a válságot, amivel több ezer nyugdíjas korú amerikait "ítéltek halálra". Trump azt ígéri, hogy csökkenteni fogják az időseknek az inzulin árát, és persze kijelentette, hogy Biden miatt kell jelenleg sokat fizetniük a gyógyszerekért.

Az egyik további önreklámja visszájára sült el. Twitteroldalán megosztott egy videót, amelyen egy floridai nyugdíjas közösség parádézott - ebben a közösségben négy éve 70 százalékos szavazati arányt ért el -, ám az egyik idős rasszista támogatója a fehér hatalom szükségességéről értekezett. Az elnök törölte a posztot a fiókjából.

Robert Friffin, a Democracy Fund Voter Study Group agytröszt kutatási igazgatója, akinek szervezete hetente végez 6000 fős közvélemény-kutatásokat, azt mondja, hogy az idősek tavaly nyár óta szivárognak el Trump mögül. A pandémia azonban felgyorsította ez, mert sokkolta őket, hogy az elnök arról beszélt, hogy fontosabb a gazdaság mozgásban tartása, mint hogy milyen áldozatokat szed a járvány. Ez utóbbi ugyanis főként az időseket érinti.

Az utca hangja

Bob Plous 84 éves nyugdíjas ingatlanügynök 2016-ban Trumpra szavazott és úgy véli, hogy az elnök az elmúlt négy évben csinált jó dolgokat is. Főként Izrael-barát politikáját értékeli nagyra, miután ő maga zsidó. Emellett díjazza, hogy elődjénél keményebben lépett fel Iránnal szemben. A gond szerinte az, hogy a válságkezelésben kétbalkezes és őrült dolgokat mond, amivel az Egyesült Államokat is kínos helyzetbe hozza. Trump sok kisebb hibája szerinte összeadódik egy nagy kudarccá.

Jay Copan 68 éves menedzser, aki az energiaiparban dolgozott, több mint 40 éve először készül demokrata jelöltre szavazni Biden személyében. Szociálisan és pénzügyileg is konzervatívnak tartja magát, ezért díjazta, hogy Trump így gondolkodó bírákat jelölt a Legfelsőbb Bíróságba, adócsökkentéseket hajtott végre és szerinte jó volt az energiapolitikája is. A gond az, hogy a két válsághelyzeten, a járvány és a tüntetések kezelésében nem mutatott fel vezetői erényeket. Az elnök koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatóit rémálomnak látta.

A kevés sok lehet

Susan MacManus, a University of South Florida professzora felhívja a figyelmet arra, hogy az idősebb szavazók ugyan vevők Trumpnak arra az üzenetére, hogy ő a jog és a rend elnöke, de egyben az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi kérdésekre. Floridában, ahova sok idős vonul vissza nyugdíjas éveire, sok olyan nő él, aki négy éve Trumpra szavazott, de mostani negatív tweetjeit és durva személyes támadásait az egészségügyi szakértőkkel szemben elítéli. És ebben az államban nagyon kicsi szokott lenne a különbség az elnökjelöltek között, így minden kis elmozdulás számíthat.

A 63 éves Nancy Shivery oklahomai lakos 1976 óta a republikánusokra szavaz, de most függetlennek jegyeztette be magát, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy az elnök elhárított magától minden felelősséget a szövetségi állam válságkezelési hibáiért. Életpárti szavazóként jellemzi magát, és felvette a kapcsolatot a Republican Voters Against Trump csoporttal.

Ennek ellenére az elnök még nem kaparta el végleg magát a nyugdíjas korú szavazóknál. Minél tovább tartanak és minél erőszakosabbak a fekete Floyd meggyilkolásával kapcsolatos tiltakozások, annál inkább erősödik az idősekben a rend és fegyelem helyreállításának igénye, amivel Trump kampányol. A szobordöntögetések, függetlenül attól kinek a szobrát érintik, erősítik az aggodalmat bennük, és az elnök szavazótáborába hajthatják az időseket.