A speciális nyugdíjak törlése, illetve az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának tiltása után a nyugdíjkorhatár megemelése is foglalkoztatja a román kormányt - adta hírül a Maszol. Az elgondolás nem ördögtől való: más európai országokban is igyekeznek kitolni a nyugdíjazás időpontját, a demográfiai változások miatt ugyanis egyre nehezebb biztosítani az időseknek járó juttatásokat.

A kormányzó Nemzeti Liberális Párt néhány politikusa a múlt héten felvetette a nyugdíjkorhatár megemelését. A felvetés negatív fogadtatása miatt a kormányfő és az államfő igyekezett megnyugtatni a közvéleményt: a nyugdíjkorhatár növelését nem tennék kötelezővé, csupán azt fontolgatják, hogy engedélyezzék a munkát azoknak is, akik a törvényes nyugdíjkorhatár után is dolgozni szeretnének.

Romániában jelenleg 61 év és három hónap a nyugdíjkorhatár a nők számára és 65 év a férfiak számára. A nőknek a törvény most is lehetővé teszi, hogy 65 éves korukig dolgozzanak, a nyugdíjkorhatáruk pedig évente fokozatosan emelkedik. A bukaresti kormány azt lebegtette meg: a férfiak és a nők egyaránt dolgozhassanak 70 éves korukig, ha akarnak.