Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban" - mondta a volt amerikai elnök.

Obama szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését. Biden jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra. "Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt" - mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét.

Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben. "Meg kell tanulnunk együtt élni" - tette hozzá a volt elnök az MTI összefoglalója szerint.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról is. "Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt" - mondta Obama. A volt elnök úgy látja, a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a "legőrültebbeket" Donald Trump terjesztette.

Szerinte a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. A nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

Elmondta azt is:

"Az elmúlt évek, elmúlt hónapok eseményei megtanították nekünk azt, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak ezekre a gondokra. Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban".