Obama: a világ biztonságosabbá vált

A mai egy jó nap Amerika számára, az igazságszolgáltatás megtörtént, a világ biztonságosabbá vált - jelentette ki hétfőn a Fehér Házban Barack Obama egy katonai ünnepségen.
MTI-Eco, 2011. május 2. hétfő, 20:09

A "Az emberek büszkék arra, hogy az Egyesült Államokban élnek" - jelentette ki az elnök, utalva az amerikai nagyvárosokban az Oszama bin Laden likvidálása nyomán megtartott, hajnali spontán örömtüntetésekre utalva. Obama a Becsület Érdeméremmel tüntetett ki két, az 1950-53-as koreai háborúban elesett amerikai katonát. A Fehér Ház által hétfőn kiadott tájékoztatás megismételte, hogy Barack Obama elnökségének kezdete óta prioritásként kezelte Oszama bin Laden elfogását vagy megsemmisítését.

A CIA és elnök és tavaly szeptemberben kezdett közös értékelés-sorozatba, amely arra a megállapításra jutott, hogy az al-Kaida vezetője feltehetően Pakisztánban rejtőzködik. A nemzetbiztonsági team február közepén jutott arra a meggyőződésre, hogy biztos hírszerzési adatokkal rendelkezik bin Laden hollétét illetően és határozta el magát az akcióra.


Obama április 29-én, pénteken adta ki a végső parancsot az bin Laden elleni abbotábádi kommandós akcióra, amelyet pakisztáni idő szerint a hajnali órákban hajtottak végre. Az elnök bin Laden halálhírének nyilvános bejelentés előtt két elődjét, George W. Busht és Bill Clinton is értesítette a hadművelet sikeréről.

Bin Ladent megtalálni több amerikai biztonsági szolgálat, a CIA, az NGA és az NSA együttműködése révén sikerült. A terrorista vezér nyomára annak bizalmasai, különösen az egyik - egyelőre meg nem nevezett - futár megfigyelése révén jutottak, aki négy évvel ezelőtt sikerült beazonosítani. A futár és a fivére egy olyan, 3,6-5,5 méter magas, szögesdróttal megerősített falakkal körülvett, 2005-ben épített ingatlanban lakott, amelynek az alapterülete a nyolcszorosa volt a környező házakénak. A ház hulladékát a szomszédokéval ellentétben nem elszállították, hanem elégették.

Az egymillió dollár értékű háznak sem telefonvonala, sem internetes kapcsolat nem volt és nem volt világos, hogy a tulajdonosoknak miből volt pénzük ekkora ingatlanra, amelyet, mint azt a hírszerzés megállapította, kifejezetten arra a célra építettek fel, hogy valakinek búvóhelyül szolgáljon.

Megállapítást nyert, hogy a két fivérén kívül még egy család lakott a házban, amelynek összetétele megegyezett bin Ladenéval. A háttérelemzések végül arra a következtetésre jutottak, hogy a ház rejtélyes lakója nem lehet más, mint al-Kaida vezetője.


A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kommandós akcióban, amely 40 percnél rövidebb idő alatt zajlott le, Oszama bin Laden mellett egy elő pajzsként használt nő és három férfi vesztette életét - ez utóbbi áldozatok egyike az al-Kaida-vezér egyik felnőtt fia volt. A tájékoztatás szerint bin Laden ellenállt, s tűzharcban vesztette életét. Az akcióban részt vevő helikopterek egyikét a kommandósok műszaki hiba miatt elveszítették.

Az akcióról, amelyről az amerikai kormányon belül is csak igen kevesen tudtak, csak annak végrehajtása után tájékoztatták a pakisztániakat.

HOZZÁSZÓLÁSOK