Obama aggódik

Aggódalmát fejezte ki Barack Obama amerikai elnök, amiért a szíriai orosz-amerikai tűzszüneti megállapodás lényes elemei mindmáig nem valósultak meg - közölte a Fehér Ház.
Inforádió, MTI, 2016. szeptember 17. szombat, 12:51

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott a szíriai fegyverszünetről és a humanitárius segélynek az ostromlott övezetekbe való akadálytalan eljuttatásáról, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg a megállapodás megvalósításában tapasztalható hiányosságokat.

Az elnök mélységesen aggódik, mert bár az erőszak csökkent az országban, a szíriai rendszer továbbra is akadályozza a létfontosságú humanitárius segély célba juttatását - áll a Fehér Ház közleményében.

A tűzszünet hétfőn lépett életbe, és bár pénteken többször is megsértették, általában elősegítette az erőszak csökkenését Szíriában, de a segélyszállító konvojok biztonsági okokból még mindig nem tudtak eljutni az ostrom alatt álló övezetekbe, így az észak-szíriai Aleppó lázadók kezén lévő keleti negyedébe.

A megállapodás által előírt további intézkedéseket, mindenekelőtt az Iszlám Állam (IÁ) elleni megerősített orosz-amerikai katonai egyeztetést "hét napi folyamatos erőszakmentességnek és a segélyszállítmányok célba érésének kell megelőznie" - jelentette ki az amerikai elnök a nemzetbiztonsági tanács ülésén a fehér házi közlemény szerint.

A Pentagon több vezetője komoly fenntartásokat hangoztatott a John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által nyélbeütött megállapodás kapcsán, ez késztette Obamát arra, hogy állást foglaljon a kérdésben. A megállapodás ellenzői szerint Oroszország rendszerint arra használja fel a tárgyalásokat, hogy kétséget ébresszen az Egyesült Államok szövetségeiben, és időt adjon a szíriai kormányerőknek az állásaik megerősítésére.

A Fehér Ház és a külügyminisztérium azonban támogatta a fegyverszünetet - legyen az akár kifogásolható és ingatag -, mert lélegzetvételnyi szünethez juttatta a hatodik éve zajló háborútól szenvedő lakosságot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.09.17 17:02

@lomb:
Az még nem tűnt fel, hogy az amerikai befolyás eddig mindig sikerre vezetett gazdaságilag. Az orosz meg nyomorhoz!
Ahol nincsen Amerika mert a magadfajta balfaxok elüldözték a nemzetközi tőkét ott még enni sincsen mit? Lásd Venezuela, Kuba, Észak-Korea!
A szíriai helyzet az oroszok támogatta Asszad miatt romlott ennyire. De majd a törökök rendet tesznek, a ruszki meg hazamegy!
By by Szása!
Igen Amerika minden hibája ellenére a gazdaság motorja és a Föld rendjének őre, ha tetszik ha nem!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2016.09.17 15:28

@Dakota Summer: Ó, a drága amerikaiak, akik csakis a békéért aggódnak!

Ja , ha a békéért aggódnának , már rég hazahúztak volna.
Az üzletnek menni kell , és ehhez háború kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2016.09.17 15:24

Ím közvetlenül is megtapasztalhatjuk hogyan működik a liberálbolsevik propagandagépezet!
Az ámerikaiak a "sokat szenvedett szír lakosságért" aggódnak látszólag (ők indították el a polgárháborút Szíriában is, ezzel mérhetetlen pusztítást és szenvedést idézve elő), pedig csak azon erők teljes megsemmisítését akarják elodázni, akik oly kedvesen kipaterolták egyik kommandójukat a "felszabadított" területről és utánpótlással ellátni, hátha tovább gyengíthetik a nemszeretem Aszadot.

Szép, liberálbolsevik "új" világ!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.17 13:56

Ó, a drága amerikaiak, akik csakis a békéért aggódnak!

Ezt a szánalmas propagandát már 30 éve is nagyon untam, amikor a ruszkik előadták. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html