Öböl-menti viszály: Putyin a kuvaiti emírrel és az egyiptomi elnökkel egyeztetett

Oroszország elvi álláspontja, hogy a válsághelyzeteket párbeszéd útján kell rendezni - jelentette ki a katari emírnek kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Szabó Zsuzsanna, 2017. június 6. kedd, 22:51
Fotó: Napi.hu

A Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Putyin a nap folyamán telefonon beszélt Tamím bin Hamad ász-Száni emírrel és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is.

Az orosz elnök és a katari uralkodó szót ejtett a gazdaság, a kereskedelem és a beruházások terén folytatott kétoldalú együttműködésről is.

A Kreml közölte, hogy - a kétoldalú kapcsolatok mellett - Putyin Szíszivel is megvitatta a közel-keleti és észak-afrikai válsághelyzeteket, de nem bocsátkozott részletekbe. A telefonbeszélgetést az orosz fél kezdeményezte.

Eközben Trump

A washingtoni Fehér Ház szóvivője kedden közölte: Donald Trump amerikai elnök "gyümölcsöző megbeszélést" folytatott a katari emírrel, amikor Szaúd-Arábiában tett látogatása idején találkoztak.

Sean Spicer szóvivő a szokásos napi sajtóértekezletén, kérdésre válaszolva tért ki Trump elnök és Tamim bin Hamad ász-Száni katari uralkodó korábbi megbeszélésére. A találkozón a terrorizmus finanszírozása elleni harcról, ennek a küzdelemnek a módjairól folytatott eszmecserét.

Spicer hangsúlyozta: a Fehér Ház folyamatos kapcsolatban áll az Öböl-menti térség államaival a Katar körül kialakult feszültség megoldása érdekében. Az Öböl-menti államok közül ugyanis a napokban több megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, amelyet egyebek mellett a terrorizmus pénzelésével vádolnak.

A Pentagon is megszólalt

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint a Katar körül kialakult feszültség nem érinti az Egyesült Államok katari jelenlétét. Jeff Davis szóvivő keddi nyilatkozatában leszögezte: a Katar elszigetelésével járó válság nem befolyásolja az Egyesült Államok ottani katonai jelenlétét, és a védelmi minisztérium nem is szándékozik változtatni ezen.

"A hadműveleteken nem változtatunk" - fogalmazott Davis, utalva a katari főváros, Doha közelében lévő al-Udeid légitámaszpontra, ahol amerikai katonák állomásoznak.

A szóvivő nem kívánta kommentálni Donald Trump keddi Twitter-bejegyzéseit, amelyekben az elnök közvetve támogatta a Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok Katar köré vont blokádját. "A legutóbbi közel-keleti utazásom alatt kijelentettem, hogy véget kell vetni a radikális iszlamizmus pénzelésének. A vezetők ujjal mutogattak Katarra. És nézzék!" - írta Donald Trump. "Lehet, hogy ez véget vet a terrorizmus borzalmának!" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a szaúdi látogatása máris kifizetődik.

"Olyan jó látni, hogy Szaúd-Arábiában a királynál tett látogatás és a találkozó 50 ország vezetőjével már meg is hozza az eredményt" - fogalmazott üzenetében az elnök.

A katari főváros melletti Al-Udeid légitámaszpontról - amelynek megépítésére magát az Egyesült Államok fő szövetségesének tekintő Katar több mint egymilliárd dollárt költött - indítja támadásait az amerikai hadsereg az Irakban és Szíriában lévő Iszlám Állam terrorszervezet ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK