OECD: lassul a világgazdaság növekedése

Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden ismertetett prognózisában - írta az MTI.
Domokos Erika, 2019. május 21. kedd, 11:59
Fotó: Napi.hu

Az OECD - évente kétszer kiadott - előrejelzésében a tavalyi 3,5 százalék után az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra pedig 3,4 százalékos világgazdasági növekedést jelzett előre, több évtizede legalacsonyabb munkanélküliségi ráta mellett. A előző, novemberi előrejelzésben az idei évre nagyobb, 3,5 százalékos, a tavaly májusi becslésében még ennél is jelentősebb, 3,9 százalékos világgazdasági növekedést vártak.

A globális gazdaság növekedésének a lassulása különösen a tavalyi második fél évben vált érezhetővé, a folyamat 2019 eddig eltelt időszakában folytatódott. A kereskedelmi forgalom és a beruházások érezhetően lassultak - különösen Európában és Kínában -, az üzleti és a fogyasztói bizalom romlott, a politikai bizonytalanság szintje magas maradt. A munkaerőpiaci körülmények javulnak, aminek a kedvező hatásai a világ számos országában tapasztalhatóak voltak a háztartások jövedelemnövekedése és lakossági kiadásbővülés formájában.

A kereskedelmi ellentétek elmélyülése miatt a világkereskedelmi forgalom növekedése a globális gazdasági válság óta legalacsonyabb szintre, 2,1 százalékra lassul az idén a tavalyi 3,9 százalékról, jövőre azonban várhatóan már 3,1 százalékkal bővül. Novemberi becslésben az OECD az idei évre és jövőre egyaránt nagyobb, 3,7 százalékos globális világkereskedelmi forgalomnövekedésre számított.

Az idei globális munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,3 százalékos szinten stagnál, jövőre 5,2 százalékra mérséklődik. Az idei infláció 2 százalék lesz a tavalyi 2,3 százalékot követően. Az OECD jövőre ismét 2,3 százalékos globális inflációval számol.

A legfejlettebb G20-ak gazdasági növekedése a tavalyi 3,8 százalékról idén 3,4 százalékra lassul, jövőre 3,6 százalékra gyorsult.

Az OECD-országok GDP-bővülése a tavalyi 2,3 százalék után idén és jövőre egyaránt 1,8 százalék lesz.

A jelentés összeállítói jelentősen rontották az euróövezet idei és jövő évi GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzésüket. Az ideit a novemberi várakozásban szerepelt 1,8 százalékról 1,2 százalékra, a jövő évit 1,6 százalékról 1,4 százalékra változtatták. Az egy évvel korábbi, májusi OECD-előrejelzésben 2019-re még jóval magasabb, 2,1 százalékos euróövezeti GDP-bővülés szerepelt.

Németország gazdasági növekedése az OECD szerint lassul, a tavalyi 1,5 százalék után idén 0,7 százalék, jövőre 1,2 százalék lesz a bővülés. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,4 százalékról idén 3,1 százalékra, jövőre pedig 2,8 százalékra mérséklődik. A maastrichti kritériumok alapján számított GDP-arányos államadósság idén 59,1 százalék lesz, alacsonyabb a tavalyi 60,8 százaléknál és jövőre várhatóan tovább mérséklődik, 57,3 százalék lesz. A gazdaság egyik fő hajtóereje, az export növekedése a tavalyi 2,2 százalékról idén 0,9 százalékra esik, jövőre viszont 2,4 százalékra ugrik. A magánfogyasztás bővülése a tavalyi 0,9 százalék után idén 1,1 százalék, jövőre 1,3 százalék lesz.

Az Egyesült Államok gazdasági növekedése a tavalyi 2,9 százalékról idén 2,8 százalékra, jövőre 2,3 százalékra mérséklődik. Novemberben az OECD 2019-re alacsonyabb, 2,7 százalékos, 2020-ra szintén kisebb, 2,1 százalékos gazdasági növekedést vetített előre.

Kínában is lassul a GDP-növekedés, nagyjából a novemberi előrejelzésnek megfelelően. A GDP a tavalyi 6,6 százalékról idén 6,2 százalékra, jövőre pedig 6 százalékra mérséklődik. Az OECD novemberi becslésében az idei évre minimálisan nagyobb, 6,3 százalékos növekedés szerepelt, 2020-ra azonban szintén 6 százalék volt az előrejelzés - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK