Elemzők szinte biztosra veszik, hogy az ECB csütörtökön 1,25 százalékról 1,50 százalékra emeli irányadó kamatlábát azt követően, hogy több központi banki szakember, köztük Jean-Claude Trichet elnök is az emelésre utaló "erős éberség" szóhasználattal élt, amikor az inflációs veszélyekről szólt. A legutóbbi, áprilisi kamatemeléskor is hasonlóan fogalmazott az ECB-elnök.

A Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban Gurría elmondta: "nem javasolnék újabb kamatemelést és nem is gondolom, hogy az bekövetkezne". "Jó dolog üzenni a piacnak, de adnék még egy kis időt. Meg kell várni, hogy hogyan alakulnak az események" - tette hozzá. Az OECD első embere megjegyezte, hogy az energiaárak csökkentek, és az euróövezeti maginfláció kellően mérsékelt, miközben a közös valuta térségében a gazdasági növekedés lassult.

A szakember élesen bírálta a görög adósságválság kezelését. Úgy fogalmazott: "minden nap újabb tervek látnak napvilágot. Nem túl jó a koordináció és nem egyeztettünk a legfontosabb szereplőkkel". Gurría leszögezte: "még mindig nem készült el a terv, de a végső megoldásnak mindenképpen tartalmaznia kell a hitelezőket is".