A nukleáris szakemberek képzéséről is leveszi a kezét az állam

Az oktatási intézmények átszervezését a Dunaújvárosi Egyetem sem ússza meg, amely kiemelkedő szerepet játszik a Paksi Atomerőmű szakember-utánpótlásában.
Komócsin Sándor, 2021. január 18. hétfő, 08:36
Fotó: Napi.hu

Az első félévben fenntartói oktatási modellt váltó intézmények között szerepel a Dunaújvárosi Egyetem is - derült ki egy a Népszava birtokába került minisztériumi háttéranyagból. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által összeállított tájékoztatója szerint a jelenleg 1559 hallgatóval és 84 oktatóval rendelkező egyetemre mint nukleáris tudásszolgáltatási platform szervezőjére tekintenek a kiemelt stratégiai szempontok között.

A Dunaújvárosi Egyetem 2000-ben vált önálló felsőoktatási intézménnyé. A műszaki és az informatikai tudományágat, illetve az ezekhez kapcsolódó kutatásokat helyezte a középpontba. Az egyetemnek - a paksi atomerőmű közelsége miatt - eddig is fontos szerepe volt például az atomerőművi üzemeltetési szakmérnökök és szakemberek képzésében.

A napokban derült ki, hogy idén a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem is kikerülhet a közvetlen állami fenntartás alól, a fenntartás és a működtetési jogkörei állami alapítású vagyonkezelő alapítványokhoz kerülhetnek. Bár az ITM a múlt héten azt közölte, erre csak akkor kerül sor, ha a fenntartóváltást az egyetemek maguk kérik, a minisztériumi háttéranyag mégis kész tényként tekint az érintett intézmények modellváltására.

Annak ellenére is, hogy az egyetemek szenátusai még nem közöltek hivatalos döntést. Ugyanakkor sok idejük nincs: a háttéranyag szerint már januárban dönteniük kell az egyetemeknek, a modellváltás előkészítése pedig legkésőbb február 9-én lezárulhat.

HOZZÁSZÓLÁSOK