Olaszország: itt a legkedvezőbb vírusadat március eleje óta

Olaszországban március óta hétfőn volt a legalacsonyabb a koronavírusos új fertőzöttek száma, de változatlanul 300 felett van az elmúlt huszonnégy órában elhunytak száma.
K. Kiss Gergely, 2020. április 27. hétfő, 22:10
Fotó: AFP / Alberto PIZZOLI

A polgári védelmet vezető Angelo Borrelli tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 1739 új fertőzést észleltek, ami sokkal kevesebb, mint ez elmúlt hetek napi átlaga. Az elmúlt egy napban 333-an haltak meg a Covid-19 betegség következtében - írja az MTI.

A járvány kitörése óta összesített adat a fertőzöttek esetében a gyógyultakat, illetve a halottakat is beleszámolva 199 414, míg a halottaké 26 977. Az egészségügyi hatóságok jelenleg 105 813 pozitív esetet tartanak számon, ami csökkenést mutat. Hétfőig 66 624 ember gyógyult ki a betegségből, amelynek tünetei és ezért az észlelés nem mindenkinél jelentenek komoly gondot.

A járvány hivatalosan február 21-én tört ki. Az 1739 új fertőzés március 9-e óta a legalacsonyabb adat. A kormány azt tervezi, hogy az érvényben lévő rendszabályok betartása mellett május 4-én enyhít a kijárási tilalmon egyes szakmák esetében, de a többiek, a további bezártságra ítéltek ezt keményen bírálják.

Egyebek között a fodrászok nem értik, miért kell várniuk június 1-ig, és arra panaszkodnak, hogy egyre több a nem hivatásszerűen működő "illegális" fodrászat, amelyre az adóhivatalnak sincs rálátása. A szakszervezetük vezetője, Marco Accomero szerint maszkokkal és kesztyűkkel ugyanúgy el tudják látni a feladatukat, mint korábban.

A vírussal való "együttélés" kezdő napja május 18-a lesz, amikor kinyithatnak a kiskereskedések, a múzeumok, könyvtárak, és a kormány tervei szerint június elsejével működhetnek megint az éttermek, a bárok, a masszázs szalonok és a fodrászatok, és dolgozhatnak a borbélyok.

Olaszországban általános csalódottság övezi Giuseppe Conte miniszterelnök vasárnap este bejelentett gazdasági-társadalmi újraindulási forgatókönyvét, amelyből az olaszok a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás enyhítését hiányolják, a püspökök a templomok újranyitását sürgetik, a Matteo Salvini vezette jobboldali ellenzék szerint pedig a kormány "tehetetlensége" tönkreteszi az országot.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK