Az olasz gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára, Michele Geraci elmondta, hogy amennyiben Olaszország aláír egy ilyen megállapodást, akkor az csupán egy "kezdeti keretmegállapodás" lesz.  Egy sajtótájékoztatón Geraci közölte, hogy Hszi Csin-ping március 22-23-án látogat Olaszországba.

Geraci a Financial Times című brit üzleti napilapnak elmondta, hogy a tárgyalások még nem értek véget, de elképzelhető, hogy lezárulnak Hszi Csin-ping március végi látogatása előtt.

Az Egyesült Államok bírálja Olaszország csatlakozási szándékát. A Financial Times szerint az Egyesült Államok úgy látja, valószínűtlen, hogy ez a kezdeményezés segítene Olaszország gazdasági helyzetén, viszont jelentősen ronthatja az ország nemzetközi megítélését.

A Hszi Csin-ping által támogatott Új selyemút, hivatalos nevén Egy övezet - egy út kezdeményezés célja, hogy szárazföldi és vízi úton összekösse Kínát Közép- és Délkelet-Ázsiával, Európával, Afrikával, illetve a Közel-Kelettel. Az összeköttetést az egykori Selyemút vonalán létrejövő infrastruktúra révén tervezik megvalósítani.

A kezdeményezés a kínai fél szerint a kereskedelem és beruházások növelése mellett a tudományos, oktatási és kulturális együttműködést is előmozdítaná.

Korábban adtunk hírt arról, hogy a túlzott eladósodottságtól való félelmük miatt sorra mondják vissza az ázsiai országok a Kínával közös beruházásaikat, amelyeket az "Egy övezet egy út" program - vagy más néven az Új selyemút - keretében határoztak el. Sokakat Srí Lanka példája riasztott el.