Csökkentenék az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést és növelnék a költségvetési hiány nagyságára vonatkozó prognózist Olaszországban- írta két kormányzati forrásra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség. Két hete már jelentek meg az olasz sajtóban erre vonatkozó találgatások.

Az új adatok szerint az olasz gazdaság idén csak 0,1 százalékkal bővülne, korábban 1 százalékot vártak hivatalosan. Ugyanakkor az alacsonyabb szám már összhangban lenne a hírügynökség által megkérdezett elemzők előrejelzéseinek átlagával. A költségvetési hiány nagyságát 2,3-2,4 százalékra emelték a korábbi 2,04 százalékos tervről, amelyben az Európai Bizottsággal folytatott tavalyi tárgyalásokon megegyeztek.

A kormány azt szeretné elérni, hogy különböző élénkítő intézkedésekkel esetleg év végére 0,3-0,4 százalékosra sikerüljön felpörgetni a bővülés ütemét. Ezeket egy úgynevezett Növekedési Intézkedés nevű csomagban hoznák, amelyet jelenleg tárgyal meg az olasz kormány.

A hivatalos hiánycél még változhat, mielőtt az a jövő héten a kormány elé kerülne. A nagyobb deficitcél ugyanakkor újraindíthatná az ország kormányának vitáit az Európai Bizottsággal, amellyel tavaly több csörtéje volt az olasz kabinetnek már a jelenlegi hiányszámok elfogadásával kapcsolatban is. Az ugyanakkor nem várható, hogy a kiadásokat csökkentenék, Giovanni Tria pénzügyminiszter a jelenlegi helyzetben a fiskális megszorító intézkedések lehetőségét abszurdnak nevezte.

A felhördülés nem maradt el

Az olasz kormánykoalíció a múlt héten két helyről is erős kritikákat kapott egyrészt az Európai Bizottság, másrészt az OECD részéről. Jean-Claude Juncker kedden Guiseppe Conte miniszterelnökkel történt találkozója után úgy fogalmazott, hogy extra erőfeszítéseket vár el a növekedés fenntartása érdekében. Ugyanakkor az OECD egy nappal korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy szerintük egyre sürgősebbé válik az olasz államadósság nagyságának csökkentése.

Az olasz gazdaság gyenge teljesítménye eközben komoly feszültség forrása a kormánykoalíció tagjai között, ugyanakkor az európai parlamenti választások előtt mindkét kormányerő mozgástere - a jobboldali Ligáé és a baloldali Öt Csillag Mozgalomé is - erősen behatárolt.

Az Öt Csillag Mozgalom meglehetősen erősen kritizálja a pénzügyminisztert, aki szerintük gátolja a reformintézkedéseket. Tria elmondása szerint a hétfői kormányülés legfontosabb témája a deficitcél lesz, s megerősítette, hogy különböző állami vagyonelemek eladásával folytatni szeretnénk az államadósság leépítését.